Angol fociHeti top 5

TOP 5: Ketten maradtak versenyben Donnarumma leigazolásáért

Kép forrása: Getty Images

Erősen leszűkült tehát az érdeklődők köre. De az egyik klub már meg is tette az ajánlatát Donnarumma számára. Ez volt az ötödik legolvasottabb cikk a héten a Sport365-ön.

Vagyis a török sajtó szerint a Galatasaray ajánlatot tett, de Donnarumma még vár a válasszal. Mivel a Manchester City szimpatikusabb a számára.

A Galatasaray idén már megszerzett egy nagyágyút, de úgy tűnik, hogy maradt még pénz a klub bankszámláján. Hiszen a török bajnok meglehetősen kecsegtető ajánlatot tett az olasz kapus számára.

Az isztambuli csapat készen áll a tárgyalásokra a PSG-vel is, de ehhez előbb kellene a játékos beleegyezése.

A korábbi hírek szerint Donnarumma nem jutott dűlőre a hosszabbítása ügyében a Bajnokok Ligája-győztessel. Mivel a párizsiak a jelenlegi bére egy részét feltételekhez kötötték volna. Ez pedig nem tetszett neki.

A PSG viszont úgy okoskodik, hogy inkább most eladja a játékost, mielőtt elsétál a jövő nyáron ingyen. Sőt már az utódját is kinézték.

Erre léptek a törökök.

Az ügyet közvetlenül ismerő források szerint, Donnarumma ugyan értékelte a Galatasaray próbálkozását, de még nem döntött.

Vagyis hagyni akar még időt magának a jövőjével kapcsolatos döntésre.

Eközben pedig a Manchester City is szoros figyelemmel kíséri a kapus helyzetét Párizsban. Ők egyelőre még csak óvatosan tapogatóznak, de az esetleges megkeresésük szimpatikusabb a játékosnak.

Így jelenleg nagyon úgy fest, hogy ez a két klub fut majd versenyt Donnarumma megszerzéséért a következő hetekben.