Heti top 5Spanyol foci

TOP 5 – Ancelotti és Vinícius heves szóváltása sorsdöntőnek bizonyult

Kép forrása: Jose Breton/Pics Action/NurPhoto via Getty Images

Az intenzív kispad melletti (el)beszélgetés, amely megváltoztatta a brazil játékát. „Ez hozta ki belőle a legjobb Viníciust” - mondta Ancelotti a mérkőzést követően.

Ez volt az MÁSODIK legolvasottabb cikk a héten a Sport 365-ön.

23:07 volt, a mérkőzés közeledett az éjfélhez, és a Real Madrid a káosz közepette pengeélen táncolt, amikor Davide és Carlo Ancelotti feldühödött Vinícius miatt – olvasható a Marca beszámolójában.

A brazil ismét energiát spórolt a védekezések során, miközben az állás 1-2 volt, ami a szakmai stáb és a játékos közötti eddigi legfeszültebb pillanathoz vezetett a támadó védőmunkájának hiánya miatt.

A Real Sociedad annyira könnyedén hozta ki a labdát a saját térfeléről, hogy az azonnali reakciót váltott ki Davide Ancelottiból, aki dühösen felpattant a padról, heves gesztusokkal Brahimot hívta magához, miután apja már a technikai zónában is nyilvánvalóvá tette elégedetlenségét.

„Mi történt?” – kérdezte a Bernabéu közönsége, de gyorsan megértette a helyzetet.

A kispad mellett Ancelotti és Vinícius éles szóváltásba keveredett. „Nem, nem!” – tiltakozott Vinícius felemelt kézzel, miközben Carlo, a királyi gárda 7-esének viselkedését látva, dühösebb volt, mint valaha.

„Le fogja cserélni” – suttogta a Bernabéu közönsége, tekintetük a kispadra szegeződött.

A közönség már egy eladott labda után is finoman fütyült. Három perccel később megérkezett a csere: Modric jött Lucas helyett, Valverde pedig a jobb hátvéd posztra húzódott vissza. Vinícius egyelőre megúszta, de Brahim bevetésének fenyegetése továbbra is ott lebegett felette.

Ami ezután következett, az egy újabb Sociedad-gól volt, de egyben a pillanat is, amikor Vinícius végre magára talált, és a legjobb módon lobbantotta lángra a Bernabéut.

Mint egy iskolai játszótér királya, aki az utolsó percekben megkapja a labdát, a brazil cselezni kezdett, majd tökéletes beadást adott Bellinghamnek, aki a 82. percben 2-3-ra módosította az állást.

A 86. percben megismételte a bravúrt, és kiharcolta azt a szögletet, amely a 3-3-as egyenlítést eredményezte. Ekkorra Vinícius teljesen belelendült a játékba: kicselezte a védőket, ritmust váltott, majd hergelte a Bernabéu közönségét, miközben a fordításhoz segítette a csapatát.

Carlo Ancelotti: „Ez a beszélgetés hozta elő a legjobb Viníciust”

„Igen, ez a beszélgetés, ez a pillanat hozta ki belőle a legjobb Viníciust. Ettől kezdve növelte az intenzitását és a minőségét. Döntő szerepet játszott. Egyik megmozdulásával szereztük a 2-3-as gólt, és fantasztikus meccset játszott” – ismerte el Ancelotti a mérkőzés után, nem titkolva, hogy komolyan el kellett beszélnie sztárjával.

Vinícius a mérkőzés első 80 percében tompa volt, egy az egy elleni párharcait sem sikerült megnyernie. Volt egy zseniális gólpassza Endricknek, de ez önmagában nem volt elég Ancelottinak – többet akart Viniciustól. És még mindig többet akar, különösen ebben a kritikus időszakban, amikor a Madrid a triplázásért küzd.

A Real Sociedad elleni meccs bizonyította, hogy hat perc teljes gőzerővel pörgő Vinícius már elegendő egy ilyen találkozó során. Mi lenne ha nem csak pár percig tartana a varázs?