TOP 5 – „A világ legjobb középpályása” – extázisban a Liverpool-szurkolók az Atlético elleni diadal után

A Liverpool szurkolói az Atlético Madrid elleni győzelmet követően megállapították, a világ egyik legjobb játékosát tudhatják a soraikban - Ez volt a második legolvasottabb cikk a héten a Sport365-ön.
Mint arról a Sport365 beszámolt, a Vörösök 3–2-re múlták felül a spanyolokat az Anfielden a Bajnokok Ligája ligaszakaszának első fordulójában. Andy Robertson és Mohamed Szalah gyors góljaival hamar kétgólos előnybe kerültek, ám Marcos Llorente duplájával a vendégek visszajöttek a meccsbe. Végül Szoboszlai Dominik szöglete után Virgil van Dijk hosszabbításban szerzett fejese döntötte el a három pont sorsát.
A 125 millió fontért szerződtetett Alexander Isak kezdőként debütált, ám a legtöbb szó nem róla, hanem a középpálya motorjáról esett.
Ryan Gravenberch ugyanis olyan érett játékot mutatott, amely után a közösségi médiában futótűzként terjedtek a dicséretek.
„Gravenberch az egyik legjobb középpályás Európában, már ezen a szinten játszik” – írta egy szurkoló az X-en.
Mások még tovább mentek: „Nem túlzás kijelenteni, hogy ő a világ legkomplettebb középpályása.”
A 23 éves holland futballista Arne Slot érkezése óta megtáltosodott, honfitársa kezei alatt megtalálta a helyét Liverpoolban. A múlt szezonban 49 tétmeccsen lépett pályára, ebből 37 alkalommal a Premier League-ben, ami bizonyítja, mennyire fontos láncszemmé vált.
A szezonnyitót eltiltás miatt ugyan kihagyta, de azóta minden mérkőzésen szerepelt. Gólt szerzett a Newcastle United elleni fordulatos összecsapáson, majd a Burnley ellen is uralta a középpályát.
Most pedig az Atlético elleni bravúr után újabb rangadó vár rá és a csapatra. Arne Slot legénysége szombaton a városi rivális Everton ellen folytatja a Premier League küzdelmeit.