"A bajnokság utolsó nyolc fordulójában és a kupaküzdelmekben elért eredmények folytatása a rövidtávú cél" – mondta Rózsa utalva arra, hogy a bajnokság kilencedik fordulója után visszahívott tréner vezetésével jelentősen előre tudott lépni a csapat.
Az utolsó nyolc mérkőzését megnyerte a KTE-Ereco csapata: a bajnokságban a 14. helyről a kilencedikre lépett előre, a Ligakupában csoportgyőztesként továbbjutott, míg a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a Debrecen otthonában három góllal győzött a szerb edző vezetésével.
Sivic elmondta: a szerb szövetséggel még meg kell állapodnia, mielőtt a szóban megkötött egyezséget aláírná, mivel hazájában az U17-es válogatottat irányítja.
"Több kecskeméti fiatalt szeretnék beépíteni a csapatba, és két év alatt szeretném elérni, hogy valamelyik nemzetközi kupában induljon a KTE" – fűzte hozzá a szerb edző.
Sivic 2007-ben érkezett a KTE-hez. Vezetésével megnyerte 2008-ban az NB II-es bajnokságot, majd az első NB I-es évében ötödik helyen végzett. A 2009-2010-es bajnoki szezon kezdetén néhány gyengébb eredmény után szerződést bontott a KTE tulajdonosa a szerb szakemberrel, aki visszatért hazájába és az U17-es utánpótlás válogatottat irányította.
Sivic távozása után Csertői Aurélt szerződtették rövid időre, majd Urbányi István következett, aki a második NB I-es évében benntartotta az együttest, de a 2010-11-es bajnokság első hét fordulójában egy győzelem és hat vereség után távozni kényszerült. Ezt követően Losonczi László, a klub ügyvezető igazgatója egy mérkőzésen irányította a csapatot, majd visszahívták Sivicet.
MTI