Friss hírekNemzetközi labdarúgás

Tömegverekedés: megdőlt a piros lapok világrekordja, 51 kiállítás egy meccsen – videóval

A 44 benevezett játékosból 43-at kiállítottak egy brazil U20-as meccsen. Stábtagok és a bíró beszámolója szerint labdaszedők is verekedtek.

Ötvenegy kiállítás került a jegyzőkönyvbe az Uberlândia–Mamoré brazil utánpótlás-mérkőzésen, amelynek hajrájában tömegverekedés tört ki. A Minas Gerais állami U20-as bajnokság másodosztályának elődöntőjében a vendégek 3–1-re győztek, az eredménynél azonban jóval nagyobb visszhangot kapott a pályán kitört botrány.

Az O Tempo beszámolója szerint Fernando Patrick Drosghic Modesto játékvezető összesen 43 játékost és nyolc stábtagot állított ki.

A 44 benevezett futballista közül így mindössze egyetlen játékos maradt ki a felsorolásból.

Az 51 kiállítás meghaladja a Guinness által korábban elismert, 36 piros lapos rekordot, amelyet a 2011-es argentin Claypole–Victoriano Arenas találkozó tartott.

A játékvezetői jelentés alapján a tömegverekedés a második félidő 54. percében, a Mamoré harmadik gólja után robbant ki.

A gólszerző Davi Fernandes Bittencourt ünneplés közben provokálta a hazai kispadot, mire az Uberlândia kapusedzője berohant a pályára, és meglökte.

A lökdösődésből általános verekedés lett, amelyben székeket és hordágyakat is dobáltak.

A bíró beszámolója szerint hat labdaszedő ugyancsak bekapcsolódott: ütésekkel, rúgásokkal és különböző tárgyak elhajításával támadtak a vendégcsapat játékosaira és stábtagjaira.

A játékvezető a biztonság hiánya miatt véget vetett a találkozónak, a további kiállításokat pedig közvetlenül a jegyzőkönyvben rögzítette.

Mindezt már megelőzte egy negyvenperces kényszerszünet. A második félidő elején egy hazai játékos kiállítása után klubvezetők mentek a pályára, és a döntés visszavonását követelték. A mérkőzés csak az eltávolításuk és a biztonság helyreállítása után folytatódhatott.

A rendőrség később az öltözők megrongálása miatt is intézkedett. Közlésük szerint mintegy 14 ajtóban, valamint mosdókban, zuhanyzókban, elektromos berendezésekben és bútorokban keletkezett kár. A stadion üzemeltetője a Mamoré küldöttségének tagjait tette felelőssé, letartóztatás azonban nem történt.

A visszavágót november 8-án rendeznék, egyelőre azonban tisztázásra vár, kik léphetnek pályára a kiállított játékosok közül. Az O Tempo megkereste az állami szövetséget az ügyben; a beszámoló megjelenéséig nem érkezett válasz.

Video from the Brazilian u20 match with 52 red cards
by
u/PolylingualAnilingus in
soccer