Olimpia 2016

Tokió a nők szerepvállalását is erőltetné 2020-ban

 

""

 
A japán főváros július végén megválasztott első női kormányzója egy hétfői interjúban elmondta, a nők szerepvállalását is előtérbe szeretné helyezni, úgy kíván ezzel a területtel foglalkozni, hogy példát mutasson az ország központi kormányzatának. 
 
Az elsöprő többséggel megválasztott városvezető azt is elárulta, hogy célként fogalmazódott meg a keletkező hulladék újrafelhasználása, illetve újrahasznosítása is, illetve az is, hogy a versenyek egy részét ideiglenes létesítményekben bonyolítsák le.
 
A 64 éves konzervatív politikus több fontos kormányzati pozíciót is betöltött korábban. Új minőségében valószínűleg meg kell küzdenie a férfiak által uralt kormányzópárt ellenállásával.