Kézilabda

Több saját nevelésű játékos a Debrecen női kézilabdacsapatában

Kevesebb külföldivel, még több saját nevelésű játékossal kezdi a 2019/2020-as bajnoki szezont a DVSC-Schaeffler NB I-es női kézilabdacsapata – hangzott el a klub pénteki sajtótájékoztatóján.

Ábrók Zsolt, a DVSC Kézilabda Kft. ügyvezetője elmondta: a 21 fős keretben 12 saját nevelésű játékos kapott helyet. A külföldiek közül távozik a dán irányító Lotte Grigel, a román Madalina Zamfirescu és az orosz Anna Punyko. A DVSC-t jövőre is erősíti majd a montenegrói Jelena Despotivic, új igazolásként pedig érkezik az argentin balátlövő Elke Karsten – árulta el az ügyvezető, hozzátéve: a klub filozófiája, hogy fiatal magyar tehetségeket építsen be a csapata.

Ennek a folyamatnak a részeként szerződtették a Nemzeti Kézilabda Akadémia (NEKA) junior válogatott irányítóját, a 2000-es születésű Vámos Petrát, és profi szerződést kapott a klub átlövője, a szintén mindössze 18 éves Poczetnyik Luca is. Az átlövő posztra igazolták még Karnik Szabinát, aki korábban ugyancsak a Debrecen játékosa volt.

Ábrók Zsolt hangsúlyozta: minden poszton egy rutinos és egy fiatal tehetség szerepel majd a DVSC-ben, és ezzel a kerettel elérhetőnek tartja a nemzetközi kupaszereplést.    

A DVSC-Schaeffler együttesét a következő szezonban is Köstner Vilmos irányítja. A kispadra tavaly november végén visszatért edző elmondta: az argentin Elke Karstenre akkor figyelt fel, amikor a spanyol BM Bera Bera átlövője az EHF-kupa idei sorozatában, Dunaújvárosban tíz gólt lőtt a magyar csapatnak. Szerinte a játékos dinamizmusával új színfoltja lesz nemcsak a debreceni együttesnek, hanem az egész magyar mezőnynek. Hozzátette: sajnálja, hogy Grigel és Zamfirescu távozik Debrecenből, mert mindkét játékos nagy hasznára lehetett volna az együttesnek, ám – mint mondta – hiába tettek nekik ajánlatot, családi okok miatt máshol folytatják pályafutásukat.    

Papp László, Debrecen polgármestere kiemelte: a város gazdasági életének fejlődésével a cégek egyre nagyobb szerepet vállalnak a sport támogatásában. A cél, hogy öt éven belül Debrecen a csapatsportokban újra az abszolút élmezőnyhöz tartozzon – fogalmazott, megjegyezve, hogy szeretnék, ha a női kézilabdázók az 1990-es, a labdarúgók pedig a 2000-es években elért eredményekhez hasonló sikereket tudnának felmutatni.    

A sajtótájékoztatón bejelentették: a Schaeffler-csoport – amely az FAG Magyarország Kft. debreceni csapágygyárának is a tulajdonosa – további egy évig névadó szponzora lesz a DVSC női kézilabdacsapatának.

Forrás: MTI