Kézilabda

Több magyarországi légiós is ott van a szerb együttes keretében

Jovana Jovovic, az NB I/B nyugati csoportjában listavezető Budaörs balátlövője is bekerült a szerb női kézilabda-válogatott bő keretébe a március 19-21-én sorra kerülő győri olimpiai selejtezőtorna előtt.

A vajdasági Verbászon (Vrbas) született játékos 2017 óta szerepel Magyarországon – két hete igazolt Dunaújvárosból jelenlegi csapatába -, 2019 januárja óta pedig szerb-magyar kettős állampolgárnak mondhatja magát.

Ljubomir Obradovic szövetségi kapitány 24 fős keretének tagjai közül hatan szerepelnek magyar klubcsapatban.

Ugyancsak tagja a bő keretnek az orosz Rosztov-Don jobbszélsője, a szintén kettős állampolgárságú Katarina Krpez-Slezak, aki 2014 és 2020 az Érd játékosa volt, és háromszor lett gólkirály a magyar élvonalban.

A magyar válogatott a győri torna pénteki játéknapján Kazahsztánnal, szombaton Szerbiával, vasárnap pedig az olimpiai bajnok Oroszországgal találkozik, az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokra az első két helyezett jut ki.

A szerb válogatott kerete:

kapusok:

Katarina Tomasevic (Szombathelyi KKA), Jovana Risovic (Krim Mercator Ljubljana, szlovén), Kristina Graovac (Bayer Leverkusen, német)

balszélsők:

Sanja Radosavljevic (Váci NKSE), Dijana Radojevic (Magura Cisnadie, román), Timea Milosević (Kisvárda)

balátlövők:

Jovana Jovovic (Moyra-Budaörs), Jovana Kovacevic (Minaur Baia Mare, román), Marija Obradovic (TusSies Metzingen, német), Jovana Stoiljkovic (Chambray Touraine, francia)

beállók:

Sladjana Pop-Lazic (Brest Bretagne, francia), Dragana Cvijic (CSM Bucuresti, román), Jovana Milojevic (Zaglebie Lubin, lengyel), Jelena Agbaba (Békéscsaba)

jobbátlövők:

Marina Dmitrovic (Dunarea Braila, román), Andjela Janjusevic (Gloria Buzau, román), Jelena Lavko (Minaur Baia Mare, román), Jelena Trifunovic (Ramnicu Valcea, román)

jobbszélsők:

Katarina Krpez-Slezak (Rosztov-Don, orosz), Zeljka Nikolic (Ramnicu Valcea, román), Ana Kojic (Kastamonu Belediyesi GSK, török)

irányítók:

Andrea Lekic (Buducnost Podgorica, montenegrói), Kristina Liscevic (Ramnicu Valcea, román), Tamara Radojevic (Békéscsaba)

Borítókép: Andre Weening/BSR Agency/Getty Images