Magyar foci

Több helyzetünk volt, de nem sikerült nyerni Írország ellen

A magyar labdarúgó-válogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt Írország ellen lépett pályára a Szusza Ferenc Stadionban. 

Marco Rossi a Ciprus elleni győztes mérkőzést követően hét helyen változtatott a kezdőcsapathoz képest. 

A mérkőzést az ír válogatott kezdte veszélyesebben, az ötödik percben egy beadás után Eghar fejelt a kapufára. 

Öt perccel később Kleinheisler lőtt kapu fölé. 

A 22. percben Varga Roland lőtt kapu mellé.

Az első fél órát követően a magyar válogatott mezőnyfölényben futballozott, több helyzete is volt, de a kaput nem találta el Marco Rossi együttese. 

A 39. percben egy beadást követően Szalai Ádám bólintott kapura, Bazunu óriásit védett szögletből.

A pontrúgás után Kecskés fejelt kapura, a védők nagyot mentettek. 

Az első félidő végén egy ír beadás ment el a kapu előtt, azonban az eredmény az első félidőben nem változott.

A félidőben Magyarország-Írország 0-0 

A szünetben a magyar és az ír válogatott is több helyen változtatott a mieinknél Varga Kevin váltotta Varga Rolandot, és Lovrencsics Gergő állt be Bolla Bendegúz helyére. 

A második félidő elején kiegynelített volt a játék, az első helyzetre az 55. percig kellett várni. Szalai Ádám lövését védte bravúrral a csereként beállt Kelleher kapus. 

Két perccel később egy beadást követően kellett mentenie Idah elöl Szalai Attilának. 

A 60. percben Kleinheisler két embert elküldött, majd beadási szándékát Kelleher kapus lehúzta. 

A magyar csapat ezután cserélt, Marco Rossi lehozta Gulácsit, helyére Bogdánt állította be, valamint Kleinheisler helyére Loic Nego állt be. 

Nyolc perccel később egy eladott labdát követően Idah lőtt, de Bogdán védeni tudott. 

Egy perccel később Nego lőtt, de Duffy menteni tudott. 

Tíz perccel a mérkőzés vége előtt továbbra sem született gól, a magyar csapat birtokolta a labdát, de helyzetet nem tudott kidolgozni. 

Két percel később Szalai Ádám fejesét védte Kelleher nagy bravúrral. 

Egy perccel később Szalai Attila lőtt, megint védett az ír kapus. 

Egy kapu előtti kavarodás után Szalai Ádám került helyzetbe, lövése centikkel kerülte el az ír kaput. 

A 89. percben a csereként beállt Schön Szabolcs lőtt kapura, védett azonban az ír kapus. 

A magyar válogatott az utolsó 10-15 percben fölényben játszott gólt azonban nem sikerült szereznünk a mérkőzésen. 

A végeredmény Magyarország-Írország 0-0 

Borítókép: MTI/ Illyés Tibor 

 

Sport365.hu – Mezőnyfölényben játszik a magyar csapat, de nem született gól az első játékrészben

A magyar labdarúgó-válogatott a részben hazai rendezésű Európa-bajnokság előtt Írország ellen lépett pályára a Szusza Ferenc Stadionban. Marco Rossi a Ciprus elleni győztes mérkőzést követően hét helyen változtatott a kezdőcsapathoz képest. A mérkőzést az ír válogatott kezdte veszélyesebben, az ötödik percben egy beadás után Eghar fejelt a kapufára.