""

Az elmúlt heti Impact Wrestling legfontosabb eseményeit foglalták össze, majd megjelent a ringben Sting, Kurt Angle és Samoa Joe. Először az ”Őrült Ikon” ragadott magához egy mikrofont. A legenda kijelentette, hogy ő megígérte azt, hogy január 3-án visszatér és betartotta az ígéretét, de az csak a kezdet volt. Sting elmondta, hogy a Genesisen (január 13.) megakar küzdeni DOC-al, de már most élénknek érzi magát, nem mellesleg a barátaival jött ide. Sting bemutatta a baseballütőjét, majd a ”vadász” Anglet és a ”gyilkos” Joet. A pankrátor szerint ők hárman egy kicsit eljátszadoznak majd az Aces & Eights-cel.

Joe megígérte, hogy ha összefut valamelyik Aces & Eights taggal, akkor azt a pankrátort nagyon megveri majd. Angle kijelentette, hogy ő tett egy ígéretet, miszerint az összes maszk lekerül a pankrátorokról. Ezt a múlt héten már elkezdte, de most egy másik ügyről szeretne beszélni. Múlt héten a ketrecmérkőzésen Mr. Anderson semmit sem csinált akkor, amikor Joe és Sting a csapat tagjaival harcolt. Angle tudni akarja, hogy Anderson melyik oldalon áll és a választ most azonnal hallani szeretné, így behívta a ”S.ggfejt”. Érkezett Mr. Anderson, aki megkérdezte a ringben állóktól, hogy ők hol voltak akkor, amikor az Aces & Eights szétrúgta őt a háttérben.

Anderson azt is kiemelte, hogy elvileg ő lett volna Sting társa a tavalyi Bound for Glory-n, de a legenda cserbenhagyta őt, nem mellesleg minden szép szó nélkül eldobta őt Bully Ray kedvéért. Angle felvázolta a lényeget. Anderson velük van, vagy harcolni fognak egymással! A ”S.ggfej” bemászott a ringbe és kijelentette, hogy nem hajlandó válaszolni Angle-nek, ezen felül sosem kedvelte őt. Az olimpiai bajnok elmondta, hogy az érzés kölcsönös, majd megtámadta Andersont. A szegmens végén a megtámadott pankrátor elmenekült.

Egy TNA Gut Check promó után Brooke Hogan megígérte, hogy beszélni fog az apjával, majd Mark, azaz Bully Ray felhívta őt. Kenny King egy egyoldalú mérkőzésen verte meg Zema Iont, így a Genesisen összecsap Christian Yorkkal. A PPV adásban megrendezett összecsapás győztese lesz a TNA X Division bajnokának, Rob Van Dam-nek a hivatalos kihívója. Robbie E Miss Tessmachert akarta megnyerni a párjának, de a knockout inkább Robbie T-vel alkot egy csapatot. Joseph Park is megérkezett az arénába és természetesen Hulk Hogannel akar beszélni.

Robbie T és Miss Tessmacher két vállra fektette Tara és Jessie párosát. A mérkőzés után a győztes csapat meglehetősen furcsán ünnepelte meg a sikerét. A másik TNA Gut Checkes versenyzőt is bemutatták, majd következett a két szerződésre vágyó pankrátor összecsapása. Jay Bradley legyőzte Brian Caget. A jövő heti adásban derül majd ki az, hogy melyik pankrátor kap TNA-es szerződést. VP az Aces & Eights vezetője kijelentette, hogy Mike Knox is megkapja azt az esélyt, mint DOC, azaz bebizonyíthatja, hogy a maszkja elvesztése után is megérdemli a csapattagságot.

""

Joseph Park jelent meg, aki behívta a ringbe az Impact Wrestling igazgatóját, Hulk Hogant. A GM gratulált Parknak ahhoz, hogy elvégezte a wrestling iskolát, de most térjenek rá az üzletre. Park megköszönte Hogannek azt, hogy biztatta őt, ezen felül nagyon hálás Danny Davis-nek, aki egy pankrátort csinált belőle. Joseph kijelentette, hogy ő nem ügyvédként, hanem pankrátorként áll Hogan előtt, de ez nem nyerte el a GM tetszését. Hogan dühében bejelentette, hogy Park megkapja azt a mérkőzést, amire vágyik, majd megjelent a nagykivetítőn Brooke, aki megparancsolta az édesapjának, hogy maradjon a ringben, mert beszélni akar vele. Brooke elmondta, hogy az apja egyik üzenetére sem válaszolt és erre sosem volt még példa. Hogan lánya megkérdezte az édesapjától, hogy törli-e Bully Ray felfüggesztését, vagy folytatja-e a személyes bosszúhadjáratát. A legendás pankrátor ideges lett és kijelentette, hogy nem fogja visszahívni Bullyt, majd elment.

A háttérben Bobby Roode és Austin Aries beszélgetett egymással az új pólójukról, majd összevesztek azon, hogy miben vonuljanak be. Egy promó következett, amelyben Aries elmondta, hogy miért fontos  számára a világbajnoki cím, ezen felül Jeff Hardy kielemezte őt. Az adás legjobban várt mérkőzése következett. Roode és Aries párosa megmérkőzött Hardy és James Storm csapatával. A találkozó végén Stormot megtámadta Christopher Daniels és Kazarian, majd a ringben Aries a világbajnoki övvel leütötte Hardyt, így diszkvalifikálták a csapatát. A szegmens végén Roode és Aries a világbajnoki öv miatt keveredett összetűzésbe.

Az egyik öltözőben Chavo Guerrero és Hernandez megverte Matt Morgant és Joey Ryant. A Genesis mérkőzések bemutatása után Hardy beszélt a PPV adásban megrendezésre kerülő világbajnoki összecsapásáról (Hardy vs. Roode vs. Aries eliminációs triple threat találkozó). Kurt Angle és Mr. Anderson összecsapásával folytatódott volna az adás, de megjelent Mike Knox, aki egy kalapáccsal megtámadta Angle-t. A sérült pankrátornak Samoa Joe, Garett Bischoff és Wes Brisco segített. Érkezett Sting, aki kihívta Knoxot. Az ”Őrült Ikon” természetesen megnyerte a visszatérő mérkőzését. A találkozó után Sting egy kalapáccsal megütötte az ellenfelét, majd megjelent az Aces & Eights, méghozzá Brooke-al.

Hogan lányának Bully Ray segített, de megjelent a legenda is. A GM kijelentette, hogy megkellene köszönnie azt, hogy megmentette a lányát, de nem ezt fogja tenni, mert Ray megfosztotta őt az életétől. Hogan elmondta, hogy nem bízik benne és nem tartja jó embernek, ezen felül nem a lányának való. Ray szerint Hogan megőrült, majd arról kezdett el beszélni, hogy a pankráció az élete és azért edz, hogy egy napon olyan jó legyen, mint Hogan, vagy Sting.

A pankrátor kijelentette, hogy ez az üzlet a mindene, de megjelent az életében Brooke. Hogan annyira dühös volt, hogy a mikrofonját is eldobta és Stingnek kellett megnyugtatnia. Ray a szegmens végén megkérte Brooke kezét, aki igent mondott. A pankrátor bejelentette, hogy az esküvőt jövő héten az Impact Wrestling adásában rendezik meg. Hogan megalázottan és dühösen elhagyta a ringet…