""

A TNA következő előfizetéses adása, a No Surrender (szeptember 9.) előtti utolsó Impact Wrestling-et rendezik meg, amely sok mindent befolyásolhat. A legfontosabb, hogy az adásban két Bound For Glory Series mérkőzést fognak megrendezni. A sorozat négyes döntőjébe még két hely kiadó. A szabad helyekre még három pankrátor esélyes, közülük kettő egymás ellen harcol majd. Bully Ray összecsap Rob Van Dammel, a mérkőzés érdekessége, hogy Ray-nek hamarosan lejár a szerződése a szervezetnél.

Samoa Joe már kvalifikálta magát a négyes döntőbe, de még egy mérkőzése hátravan a sorozatból. A feladásra kényszerítés nagymestere Jeff Hardy-val találkozik majd. Amennyiben a ”Charismatic Enigma” megnyeri az összecsapást, akkor ő is ott lesz a négyes döntőben. Érdekesség, hogy a sorozatot James Storm nyerte meg, így vasárnap az elődöntőben ő választhatja, majd ki az ellenfelét.

Hulk Hogan az Impact Wrestling igazgatója a múlt heti adásban bejelentette, hogy a Christopher Daniels, Kazarian duónak meg kell védenie majd csapatbajnoki címét. A GM az adásban nevezi meg a kihívó párost. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Hoganék az elmúlt Impact Wrestling-ben is ”kikaptak” az Aces & Eights-től. A csapat ismét megverte a TNA Nehézsúlyú világbajnokát, Austin Aries-t, aki minden bizonnyal kihagyja a No Surrender PPV adást.