Amerikai sportok

Tizenhárom gólos mérkőzés Kanadában – videó

A játéknap legjobb mérkőzését az albertai Calgary-ban rendezték meg. A Scotiabank Saddledome-ba kilátogató mintegy 19,289 ember tizenhárom gólt láthatott, nem mellesleg a hazai csapat, azaz a Calgary Flames sikerével zárult a Carolina Hurricanes elleni összecsapás. Az őrületes mérkőzés első harmadában a Calgary Jarome Iginla (8) és Lee Stempniak (7) találataival kétgólos előnyre tett szert. A második felvonást is a hazai alakulat kezdte jobban, ugyanis a 42. másodpercben Brendan Morrison (2) góljával, már 3-0-ra vezettek a „Lángok”. A kanadai gól után felébredt „téli álmából” a Carolina, amely Jiri Tlusty (6) és Tim Brent (3) révén megkezdte a felzárkózást. A két gólos különbség, azonban megmaradt, ugyanis Rene Bourque (9) is bevette a Carolina kapuját.

Következhetett a záró harmad, amely az év egyik legjobb 20 percét hozta. A két csapat a 19. percig felváltva ütögette a gólokat. A Flames-ből Brendan Morrison (3), Mikael Backlund (2) és Jarome Iginla (9) volt eredményes. Az utolsó perc kezdetéig a Hurricanes-ből Tuomo Ruutu (8) és Eric Staal (6) szomorította el a hazai szurkolókat. A 19. percben mindent egy lapra feltéve rohamozott a vendég csapat, amely kétszer is bevette Cam Ward kapuját. Chad LaRose (7) harminckettő, míg Eric Staal (7) öt másodperccel a találkozó vége előtt ütött gólt. A nagy hajrá ellenére is a Calgary Flames nyerte meg a mérkőzést.

Ondrej Pavelec-nek köszönhetően a Winnipeg Jets két vállra fektette a Boston Bruins csapatát. A huszonnégy esztendős cseh hálóőr a 40 lövésből 39-et megfogott, de ne siessünk annyira előre. Az első 20 percben kiegyenlített játékot láthatott az MTS Centre-be kilátogató nézősereg. A felvonás végén Andrew Ladd (9) találatával a Jets szerzett vezetést. A második játékrészben csak nyolc perc kiállítást sikerült összehozni a csapatoknak. A záró harmad 3. percében Shawn Thornton (2) találatával kiegyenlített a címvédő. Valamivel kevesebb mint két perccel a bekapott gól után a Jets Bryan Little (8) révén újfent megszerezte a vezetést, amelyet nem engedett ki a kezéből. Érdekesség, hogy a Boston Bruins az október 29-i Montreal Canadiens elleni veresége óta most kapott ki másodszor (14-2 a mérlege).

A Colorado Avalanche magabiztosan utazhatott a Vancouver Canucks otthonába, hiszen két nappal a mérkőzés előtt 4-2-re legyőzte a Detroit Red Wings csapatát. A magabiztosság, azonban nem párosult céllövőképességgel. A Colorado 33-szor vette célba a hazai kaput és nem szerzett gólt, a Canucks tízszer kevesebb alkalommal lőtt, de hatszor is mattolta az Avalanche védelmét. Az első és a második harmadban is egyszer-egyszer rezdült meg Semyon Varlamov hálója. A gólokat Daniel Sedin (10) és Jannik Hansen (8) jegyezte. Az utolsó játékrészben a játékosok nem kímélték egymást, ezt bizonyítja, hogy 48 perc büntetés született. A legfontosabb, azonban az, hogy a Canucks kevesebb mint öt perc alatt négy gólt ütött. Daniel Sedin (11) kétszer, Jannik Hansen (9) és Alexander Edler (4) egyszer-egyszer volt eredményes.

Eredmények:
Toronto Maple Leafs – New Jersey Devils 2-3 – hosszabbításban
New York Islanders – Tampa Bay Lightning 5-1
Montreal Canadiens – Columbus Blue Jackets 2-3 – szétlövésekkel
St. Louis Blues – Detroit Red Wings 3-2
Nashville Predators – Phoenix Coyotes 2-4
Winnipeg Jets – Boston Bruins 2-1
Calgary Flames – Carolina Hurricanes 7-6
Vancouver Canucks – Colorado Avalanche 6-0
Anaheim Ducks – Los Angeles Kings 3-2
San Jose Sharks – Minnesota Wild 1-2