Egyéb sportok

Tizenegy érmet nyertek a magyarok a fitnesz-vb-n

 

A magyar WBPF-szövetség tájékoztatása szerint az öt elsőség egyformán női versenyző nevéhez fűződött: Zsigmond Regina, Bán Vivien, Bistei Judit, Koloszár Enikő és Silye Bettina egyaránt világbajnok lett. Krassalkovics Zsófia egy-egy ezüst- és bronzérmet gyűjtött, Engler Zsuzsanna szintén ezüstérmet szerzett, Muzsik Réka és Nagy Mariann pedig egy-egy harmadik hellyel érkezhet haza. A legjobb magyar férfiversenyző az ezüstérmes Krizsán Attila volt, akit csak egy iráni riválisa előzött meg. Ezen kívül Magyarországé lett a legjobb női csapatnak járó trófea is, így összesen hatszor szólt a Himnusz Bangkokban.

""

Sebestyén Péter, a WBPF Hungary elnöke elmondta, az esemény rangját jelzi, hogy Thaiföld elnöke és a sportminisztere is kilátogatott a döntőre, amelyet a thai nemzeti televízió közvetített.
 
A WBPF 2009-ben alakult, 140 tagországgal rendelkezik. A hetedszer megrendezett WBPF-világbajnokságon 52 ország mintegy 500 versenyzője vett reszt. A magyar delegáció 22 versenyzőt indított a bangkoki vb-n.