Forma-1 / Motorsport

Tíz pilóta, akik felpörgetnék a Forma 1-et

Robert Kubica: Az első lengyel Formula–1-es versenyző, 2006–2009 között a BMW Sauber csapat tagja; a 2010-es idénytől a Renault-nál folytatta pályafutását. 2011. február 6-án az olaszországi Ronde di Andora raliversenyen egy Škoda Fabia S2000-t vezetve letért az útról, és nagy sebességgel egy templom falának ütközött. A balesetben több helyen eltört a jobb lába, a jobb karja és keze pedig rendkívül súlyosan összezúzódott. A hét órán át tartó operáció után Mario Igor Rossello ortopédsebész úgy nyilatkozott, hogy mérsékelten elégedett. Az orvosok egyelőre elzárkóznak a kategorikus kijelentésektől, de úgy tűnik, hogy sikerült megmenteni Kubica karját. Ugyanakkor fennáll annak a veszélye, hogy az csak egy év alatt nyeri vissza teljes működőképességét.

""

Kimi Räikköen: Finn autóversenyző, Formula 1-es világbajnok (2007). Formula–1-es pályafutását 2001-ben egy Sauberrel kezdte, ideiglenes szuperlicensszel. Már első versenyén pontot szerzett, a következő évben a McLaren versenyzője lett. Mielőtt 2007-ben a Ferrarihoz csatlakozott volna, kétszer is a (2003-ban Schumacher és 2005-ben Alonso mögött) második helyen végzett a világbajnokságban. Kimi 2009-ben elhagyta a Forma 1-et és a raliversenyt választotta. A Tommi Mäkinen Racing Abarth Grande Punto S2000-esével indult, a 13. helyen ért célba. Ezt követően rajthoz állt egy februári finn viadalon is, majd májusban egy olasz viadalon indult. 2011-től a NASCAR-ban folytatta pályafutását.

""

Takuma Sato: Japán pilóta. 2002-ben debütált a Jordan színeiben az Ausztrál Nagydíjon. Bemutatkozó éve nem mondható tökéletesnek. A problémák ott kezdőttek amikor a Maláj Nagydíjon a rajt után kilökte csapattársát Giancarlo Fisichellát. Ettől kezdve a teljes szezonban szenvedett, balesetek és technikai problémák hátráltatták. A szezonzáró Japán Nagydíjon kijött a lépés, ötödik helyen zárt és megszerezte első Formula–1-es pontjait. 2008-ban a Super Agurinál csak négy versenyen indulhatott, mielőtt a csapat anyagi nehézségek miatt visszalépett a Formula–1-től. Jelenleg a Honda Grand Prix of St. Petersburg az IndyCar Series versenyének aktív pilótája amelyet, a Floridai St. Petersburg utcáin és repterének kifutópályáján kialakított pályán rendeznek meg.

""

Ralf Schumacher: Német autóversenyző, volt Formula–1-es pilóta. 2009-től a DTM-ben a Mercedes versenyzője. Ő a hétszeres Formula–1-es világbajnok, Michael Schumacher öccse. A Japánban eltöltött sikeres év után Ralf Schumacher tesztelhetett a McLaren-Mercedesszel, ám a wokingi csapat csak tesztpilótaként alkalmazta volna, s ezzel az ajánlattal sem Ralf, sem menedzsere nem volt elégedett. A német versenyző végül a Jordan csapattal debütálhatott a forma 1-ben 1997-ben, akárcsak hat évvel korábban bátyja. Michaellel ellentétben azonban Ralf nem csupán egy verseny erejéig maradt az ír istállónál, hanem két évig. Utolsó csapata a Toyota volt, ahol 2007. október 1-jén visszavonult. Jelenleg a német túraautó bajnokságban versenyez.

""

Nico Hülkenberg: Német autóversenyző. 2005-ben újoncként megnyerte a német Formula BMW-t, 2006/2007-ben Az A1GP sorozatban Németország képviseletében, kilenc futamgyőzelmet begyűjtve diadalmaskodott. A következő évben a Formula–3 EuroSeriesben sem talált legyőzőre. 2009-ben pedig az F–1 előszobájának tartott GP2-ben győzött, szintén újoncként, ami korábban csak Lewis Hamiltonnak sikerült. Jelenleg a Formula–1-es Force India tartalék-és teszpilótája.

""

Juan Pablo Montoya: Kolumbiai autóversenyző. A CART FedEx Világsorozat 1999-es bajnoka, a 2000-es Indy 500 verseny győztese, volt Formula–1-es versenyző. Montoya 2001-ben debütált a Formula–1-ben a BMW-Williams csapat színeiben. Már harmadik versenyén felívta magára a figyelmet,amikor egy merész előzéssel maga mögé utasította a versenyben vezető Schumachert. 2007-től az amerikai NASCAR-sorozatban szerepel az Earnhardt Ganassi Racing pilótájaként.

""

Bruno Senna: Brazil autóversenyző, a háromszoros Formula–1-es világbajnok Ayrton Senna unokaöccse. Édesanyja, Viviane Lalli, Ayrton nővére. Édesapja, Flávio Lalli 1995-ben közúti motorbalesetben vesztette életét. 2006-ban a brit F-3 3. helyezettje, két év múlva pedig második helyen végzett a Formula–1 előszobájának tartott GP2-ben. 2009. október 30-án hivatalosan is elismerték a nyár óta napirenden levő pletykát: Bruno Senna 2010-ben a spanyol Campos Meta 1 csapatában rajthoz áll a királykategóriában.[9] Senna nem fizetett az ülésért, ennek ellenére mellette tette le a voksát Adrián Campos csapatvezető. Ugyanakkor fizetést nem kap, így egyéni szponzoraiból volt kénytelen megélni. 2010-ben az újonc HRT istálló színeiben mutatkozott be a királykategóriában. 2011-ben a Lotus Renault GP tesztpilótája.

""

Christian Klien: Osztrák autóversenyző. Christian gyermekkorában azután határozta el, hogy Forma 1-es versenyző lesz, hogy egy versenyen találkozott a brazil háromszoros világbajnokkal, Ayrton Sennával. 1996 és 1998 között számos gokartversenyt megnyert Svájcban és Ausztriában. Első szezonjában rögtön svájci bajnok lett. 1999-ben kezdett el autókkal versenyezni az ADAC Forma-BMW junior sorozatában. Az osztrák Red Bull cég pénzügyi támogatásának köszönhetően Klient 2004-ben leszerződtette a Jaguar Forma 1-es csapata. Csapattársa az ausztrál Mark Webber volt, aki felülmúlta az ifjú osztrákot, mégis Klien elmondhatja magáról, hogy ő volt Webber első csapattársa, aki időmérő edzésen maga mögé tudta utasítani az ausztrált. Klien első pontjait a Belga Nagydíjon, egy hatodik hellyel szerezte meg – és az ezért kapott 3 pont egyben összes pontját is jelentette 2004-ben. 2010-ben a Hispania Racing pilótája volt. Jelenleg is a Hispania szolgálatában áll.

""

Nelsinho Piquet: Brazil autóversenyző, háromszoros Formula–1-es világbajnok. Fia, Nelson Angelo Piquet szintén autóversenyző, 2007-ben a Renault Forma–1-es csapat tesztpilótája, 2008-tól 2009-ig pedig a Renault versenyzője volt Fernando Alonso mellett. Jelenleg a NASCAR szériában versenyez.

""

Baumgartner Zsolt: Magyar autóversenyző, a Formula–1-es világbajnokság történelmének első magyar versenyzője. A 2003-as magyar nagydíj szombati szabadedzésén a Jordan versenyzője, Ralph Firman balesetet szenvedett, [1] és az orvosi személyzet nem engedélyezte számára a futamon való indulást. Zsolt, mint a csapat tesztpilótája kapott lehetőséget Firman helyett. 2004-ben a Minardi csapata szerződtette le a teljes szezonra. Sokáig tárgyalásban állt a Jordannel is, a brit istálló azonban olyan magas anyagi kockázatvállalást kért Zsolt főszponzorától, a MOL-tól, amelyet az olajipari vállalat nem tudott vállalni. Az egész szezonban az olasz Gianmaria Bruni volt a csapattársa. Zsolt lett az első kelet-európai autóversenyző, aki egész éves szerződéssel rendelkezett a Formula-1-ben. Formula–1-es pályafutását követően sehol sem kapott versenyzői állást. 2011 februárjában többen cikkeztek arról, hogy Baumgartner lehet a Hispania második számú pilótája. Lehet csak idő kérdése, hogy a magyar pilóta visszatérjen??

""

 

Ecsedi László