Olimpia 2016

Tíz nehéz bombázó a ringben: el kell verni a világot az olimpiárt

""Igaz, hogy csak három súlycsoportban – 51, 60 és 75 kg –, de a női ökölvívás is megmutathatja magát a londoni olimpián. Hogy kik lehetnek a premier főszereplői, arról a holnap kezdődő kínai kvalifikációs világbajnokság hivatott dönteni. A 3,5 millió lakosú, Pekingtől 300 kilométerre lévő Qinhuangdao-ban a három súlycsoport első 8-8 versenyzője szerez kvótát a londoni játékokra. Valamennyi, olimpián érintett súlycsoportban hatalmas mezőny indul – előzetesen 50-60 főről lehetett hallani –, ahol a magyar résztvevők, a világbajnoki 5. az EU-bajnokságon ezüst-, és bronzérmes Ancsin Katalin (51 kg), az Európa-bajnoki ötödik, hétszeres magyar bajnok Szabó Beáta (60 kg) és a kétszeres világ-, és háromszoros Európa-bajnok Kovács Mária (75 kg) szerezhet jogot az ötkarikás debütálásnak.

Ehhez „csak” annyit kell tenniük, hogy Kínában bekerülnek súlycsoportjukban a legjobb négy európai ökölvívó közé. Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke és Kovács László szövetségi kapitány egyaránt úgy véli, ha ez a fiatal, tapasztalatlan csapat egy kvótát szerezne a világbajnokságon, azzal nagyon elégedett lenne.

A rohamosan fejlődő női ökölvívás újabb történelmi pillanathoz érkezett. A május 9-20. között, a kínai Qinhuangdao-ban megrendezésre kerülő világbajnokságon első alkalommal küzdhetnek meg három súlycsoportban (51kg, 60kg, 75kg) az olimpiai részvételi jogokért a hölgyek. Egy biztos, nem lesz egyszerű kivívnia a londoni kvótát a három súlycsoport magyar versenyzőjének – Ancsin Katalin (51 kg), Szabó Beáta (60 kg) és Kovács Mária (75 kg) –, ugyanis Kínában rendezik az egyetlen kvalifikációs versenyt, ahol 24 kvóta fog gazdára találni, súlycsoportonként 8-8, ráadásul Európából kizárólag a legjobb négy lehet ott a londoni debütáláskor. Ez a döntés – miszerint csak három súlycsoport kap szereplési lehetőséget – arra kényszerítette a sportolókat, hogy azokból a súlyokból, melyek olimpiai kategóriák lettek, vagy befogyasszanak, vagy beleerősödjenek. Éppen ezért az előzetes nevezések alapján rekord számú résztvevőt várnak a szervezők mind a versenyzők, mind a résztvevő országok számát tekintve. Természetesen kiemelten magas az indulók aránya az olimpiai kategóriákban, ahol az sem elképzelhetetlen, hogy 50-60 bokszoló lép majd ringbe.

A magyar válogatott tíz sportolóval utazott el ma reggel Kínába, és a csapat átlagéletkora alapján a világbajnokság egyik legfiatalabb gárdája.

Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke elmondta, a csapat becsülettel dolgozott a felkészülési időszakban, éppen ezért tisztességes helytállást vár tőlük.

„Nagyon fiatal és tapasztalatlan ez a társaság, így csak akkor van esélyük valamilyen eredményt elérni, ha nagyon kedvező a sorsolásuk, például az elején nem találkoznak hazai versenyzővel. Túlzott elvárásaink nem lehetnek velük szemben, az olimpiai szereplésre, vagy egy érem megszerzésére talán Kovács marinak van esélye a múltja, az eredményei és a tudása alapján, de ő is 11 kilót fogyasztott a kvalifikációs hely reményében. Ha egy kvótát szereznénk Kínában, akkor nagyon elégedett és boldog lennék” – fogalmazott a MÖSZ elnöke.

""Hasonló a véleménye Kovács Lászlónak is, aki szerint ez a csapat inkább a következő, 2016-os olimpiára érhet be. Éppen ezért több olyan versenyzőt is kivittek Kínába, akiknek elsősorban a tapasztalatszerzés lesz a feladata.

„Természetesen az mindenkitől elvárható, hogy a ringbe belépve a maximumot nyújtsa. Nem szeretnék senkire sem terhet rakni. Amióta kiderült, hogy mely súlycsoportok debütálnak Londonban, elképesztően felerősödött ezeknek a mezőnye. Az elmúlt időszakban a környező kategóriákból vagy felerősödtek, vagy éppen lefogyasztottak a legjobbak azért, hogy részt vehessenek az olimpián. Éppen ezért a világbajnokságon hatalmas bravúrt jelentene a magyaroktól, ha sikerülne kvótát szerezniük” – jelentette ki a szövetségi kapitány.

A magyar válogatott legrutinosabb és egyben legeredményesebb tagja, Kovács Mária két világbajnoki és három Európa-bajnoki címét még 86 kilóban érte el, és az olimpia miatt fogyasztott be a 75 kilogrammos kategóriába.

„A londoni indulás miatt vállaltam ezt a fogyasztást, és nem állítom, hogy könnyen ment. 2010-ben a világbajnokságon már az új súlycsoportomban lettem bronzérmes, és azóta odafigyelek a súlyomra, így ezzel nincs is már gondom. A tudásom alapján bele kell, hogy férjek a négy legjobb európai közé, ám nem szabad elfeledkezni arról, hogy a felső súlycsoportok szinte valamennyi klasszisa 75 kilóban indul” – közölte Kovács Mária, aki eddig 10 érmet nyert a különböző világversenyeken, kétszer lett az EU bajnoka, valamint 11 alkalommal győzött a magyar bajnokságon.

Az olimpiai súlycsoportok közül a legkisebbek között szerencsét próbáló Ancsin Katalin tavaly lépett fel mostani súlycsoportjába, és az elmúlt időszakban sikerült is beleerősödnie az 51 kilós mezőnybe.

„Sajnos az 51 kilós mezőnyben egyértelműen Európa viszi a prímet, így még akkor is nagyon nehéz lesz kivívni a londoni kvótát, ha a sorsolásunk ezúttal szerencsés lesz. Hiszek magamban és az elvégzett munkában, és azt vallom, ha fejben végig ott leszek a kínai világbajnokságon, akkor kvalifikálom magam a londoni játékokra” – jelentette ki Ancsin, aki akkor lesz igazán biztos londoni utazó, ha bejut a legjobb négy közé.

""

A női válogatott 60 kilós reménysége, Szabó Beáta. Az Eb-5., több nemzetközi versenyen dobogón végzett ökölvívó szerint szerencsés sorsolással odaérhet a legjobbak közé.

„Visszafogott várakozással várom a kvalifikációs versenyt, hisz a női ökölvívás legkeményebb súlycsoportjában kellene bejutnom a négy legjobb európai közé a londoni kvótáért. Természetesen egy pillanatra sem adom fel a harcot, hisz egy kedvező sorsolással bármi megtörténhet” – állította Szabó Beáta.

A kínai olimpiai kvalifikációs világbajnokságon részt vevő magyar válogatott:

48 kg: Böde Anita (edző: Buga Kálmán, Turu István) – először vesz részt világbajnokságon, de kontinentális tornán már többször is szerepelt, ahol tavaly egy ötödik helyet is szerzett.
51 kg: Ancsin Katalin (edző: Balzsay Károly)
54 kg: Némedi Varga Csilla (edző: Egresits Tamás) – Barbadosban, első világbajnokságán rögtön felállhatott a dobogóra, és a vb-bronz mellett van három EU-bajnoki bronzérme.
57 kg: Nagy Kornélia Kitty (edző: Nagy Lajos) – junior korosztályban szerzett világbajnoki bronzérmet
60 kg: Szabó Beáta (edző: Vona János)
64 kg: Csősz Nikolett (edző: Forgács Sándor) – a juniorok között szerzett már világbajnoki bronzérmet, illetve volt Eb-n ötödik
69 kg: Nagy Bianka (edző: Gál László) – megnyerte az Uniós Országok Bajnokságát
75 kg: Kovács Mária (edző: Szuknai Zsuzsanna)
81 kg: Nagy Tímea (edző: Zöld Ferenc) – világ-, és Európa-bajnoki bronzérmes, EU-bajnok, EU-bajnoki ezüstérmes
+81 kg: Szatmári Petra (edző: Gálos Tamás) – az újonc versenyző a Nemzetek Kupáján szerzett bronzérmet