Bajnokok Ligája

"Tisztelnünk kell még az APOEL-t is" – Mourinho

"Jó eredményt értünk el Cipruson, ennek ellenére tisztelnünk kell az APOEL-t – kezdte sajtótájékoztatóját José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője. – Telve vagyunk önbizalommal, fontos, hogy fenntartsuk a jó formánkat. Egységesek vagyunk, együtt nyerünk vagy veszítünk, mindenki egyformán kiveszi a részét a meccsekből. Egyedül a sérülések miatt aggódom, Di María ugyan már bevethető állapotban van, ám egyelőre csak az edzéseken képes megfelelő teljesítményre. Nagyon hiányzik a csapatból."

""

A madridiaknál Sami Khedira, Lassana Diarra és Ricardo Carvalho is sérüléssel vagy betegséggel küzd, míg Pepe eltiltását tölti, így ők biztosan nem lépnek pályára. Álvaro Arbeola játéka kérdéses, Angel Di Maria és José Callejón azonban játékra kész.

""

A másik oldal edzője, Ivan Jovanovics gyakorlatilag semmi esélyt nem lát arra, hogy csapata továbbjut. "A Real Madrid ott lesz az elődöntőben, ez nem vitás, mi annyit tehetünk, hogy megpróbáljuk megnehezíteni a dolgukat – mondta a szakember. – Előre kell lépnünk az első meccshez képest, meg kell próbálnunk gólhelyzeteket kialakítani. Tiszteljük a Realt, a stadionjuk sokat jelent a világ futballéletében, de nem szabad félnünk. Egy áldás, hogy itt lehetünk, és a világ legjobb csapata ellen játszhatunk. Nagyszerű élményekkel gazdagodtunk az elmúlt két szezonban, ez az APOEL történetének a csúcsa!"

EMLÉKEZTETŐ

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, első mérkőzés
APOEL Nicosia – Real Madrid 0-3 (0-0)
APOEL:
Hiotisz – Purszaitidisz, Oliveira (Kaká, 13.), Paulo Jorge, Boaventura – Nuno Morais, Alexandru (Sousa, a szünetben) – Haralambidisz, Tricskovszki, Hélio Pinto (Solari 72.) – Aílton. Vezetőedző: Ivan Jovanovics
Real Madrid: Casillas – Arbeloa, Pepe, S. Ramos, Fábio Coentrao (Marcelo 64.) – Khedira, Sahin – Benzema, Özil, C. Ronaldo – Higuaín (Kaká 64.). Vezetőedző: José Mourinho
Gól: Benzema (74., 90.), Kaká (81.)