Forma-1 / Motorsport

Tereprali: Dakar-győztesek is a nevezők között

""

Immár szinte minden készen áll arra, hogy ismét összecsaphassanak egymással a terep-rallye legjobbjai augusztus 23. és 26. között a Győr mellett kijelölt vadonatúj pályákon a 2012-es HunGarian Baja FIA Világkupa futamon. Elképesztő mezőny várható a motorosoknál és az autósoknál is: itt szeretné dűlőre vinni egymás közti párviadalát a sorozat összetettjének két éllovasa, a kétszeres Dakar-győztes (1999, 2000), Jean-Louis Schlesser és az idei Dakart megnyerő Minivel versenyző dubaji Khalifa Al-Mutaiwei. Előbbit a 2005-ben nyertes autó, az OSCar repíti majd a cél felé, utóbbit az az Andy Schulz navigálja, aki tavaly megnyerte a magyar Világkupa viadalt.

Már nincs hátra tíz nap, és immár másodszor érkeznek Győrbe a Terep-rallye legjobbjai, hogy megmérkőzzenek egymással a HunGarian Baja FIA Világkupa magyar futamán. Nem akármilyen mezőny vesz majd részt az autósoknál az augusztus 23. és 26. közötti versenyen, ugyanis az is előfordulhat, hogy az összetettben akár jelentős előnyt szerez valamelyik versenyző. A sorozat élén álló versenyző, Jean-Louis Schlesser (102 pont) és az őt üldöző Khalifa Al-Mutaiwei (98 pont) is indul, és mindketten egy korábbi győztest hívnak segítségül az újabb diadalhoz.

""

A Dakart 1999-ben és 2000-ben is saját építésű autóval megnyerő Schlesser azzal a felújított OSCarral indul a magyar viadalon, amely 2005-ben a lett Maris Saukans irányításával már diadalmaskodott a HunGarian Baján. A francia versenyző egyébként már tudja milyen érzés megnyerni az összetett Világkupát, ugyanis 1998 és 2002 között már végrehajtotta ezt a nem mindennapi tettet.

Idei kihívója, a legutóbbi világkupa versenyen, a Baja Espana Aragon viadalon másodikként záró katari Al-Mutaiwei viszont eddig csak egyszer, 2004-ben volt bajnok, így igencsak motiváltan áll majd rajthoz a HunGarian Baján. És semmit nem is bíz a véletlenre, mindenképpen győztesként szeretne távozni Magyarországról: az idei Dakar-győztes X-Raid Mini jobb elsőjébe ezúttal a magyar viszonyokat jól ismerő navigátort ültet.

„A katari versenyzőt az az Andy Schulz segíti majd, aki tavaly Leonid Novitskiy oldalán megnyerte a HunGarian Baját. Ha idén is első lesz Al-Mutaiwei oldalán, akkor a verseny kilencéves történetének első duplázóját köszönthetjük majd a személyében. Hogy melyikük nyer, azt nem tudnám megmondani, ám az biztos, hogy az élmezőny többi tagjának nagyobb a rutinja az összetett elsőségért harcoló két pilótánál” – árulta el Garamvölgyi Zoltán, a magyar viadal jogtulajdonosa.

Ha a végső sikerre nem is, egy jó helyezésre mindenképpen esélye van a Javier Herrador és David Nadal spanyol párosnak, akik egy igazán különleges, Magyarországon eddig nem látott amerikai fejlesztésű Pro-truck-kal érkeznek a versenyre.

„Javier első kérdése a nevezéskor az volt, hogy kell-e patakon átkelni a szelektív szakaszokon, mert az autójában bizony nincs első szélvédő. Miután megtudták, hogy ez a veszély nem fenyegeti őket, ráadásul por sem lesz annyi, mint a hazai versenyükön, valósággal kivirultak” – közölte Garamvölgyi Zoltán, aki egyre jobban sajnálja, hogy mint a viadal szervezője, nem indulhat versenyzőként a magyar viadalon.