Tenisz

Tenisz: Federernél Djokovics a befutó!

""

Január 14-én kezdődik el a 2013-as esztendő első Grand Slam-tornája, az Australian Open. A legnagyobb sztárok már a helyszínen vannak és az esélyesekről nyilatkoznak. A korábbi világelső, Roger Federer Novak Djokovics-ról beszélt: „Az elmúlt években ő  volt a legjobb keménypályás játékos.” – mondta a sajtótájékoztatóján Federer, aki kijelentette, hogy a véleménye szerint a jelenlegi világelső a torna abszolút favoritja.

Az Australian Opent négyszer megnyerő Federer kiemelte, hogy Andy Murray már most nagyszerűen játszik, de a véleménye szerint a következő években még erősebb lesz majd. Azt viszont nagyon sajnálja, hogy Rafael Nadal egy vírusos megbetegedés miatt nem lehet ott Melbourne-ben. Fontos megemlíteni, hogy a spanyol klasszis egymás után a második Grand Slam-tornáját hagyja ki, erre utoljára 2004-ben volt példa!

Visszatérve Federerre, aki a koráról és az új tehetségekről is beszélt: „Imádok nyomás alatt teniszezni, nem mellesleg jön az új generáció, ami miatt sokkal keményebben kell dolgoznom mert továbbra is az egyik legjobb akarok lenni. Idővel mindenki ’elhalványul’, de én még nem vagyok 89 éves.” – mondta Federer.