A tenisz csapat világbajnokság elmaradása sajnálatos tény. Felmerül a kérdés, hogy lehet az, hogy a főszponzornak nem éri meg egy ilyen rangos eseménybe invesztálni? A düsseldorfi megmérettetés fő támogatója, az ARAG számára nem hozott vissza eleget a nagyösszegű támogatás. A német szervezők tehetetlenek, hiszen így a költségvetés egynegyedét kellene előteremteniük négy hónap alatt. Bár a szponzoroknak megtiszteltetés lehetne egy világbajnokság támogatása, ennek éppen az ellenkezőjét tapasztalhattuk meg. Amellett, hogy a versenyt ARAG World Team Cup-nak nevezték, a nemzetközi jogvédelmi biztosító cég hírnevet és növekvő ügyfélkört remélt.
Hová tart így a tenisz és a sport? Természetesen pénz nélkük nem lehet megrendezni egy ekkora horderejű tornát. Azonban ha csupán a nyereségre törekszünk, akkor odalesz az esemény rangja. A pénzdíj nem minden, az elismerés többet kellene érjen a tenisz világában. Bár a teniszezők a többi sportolóhoz hasonlóan irreálisan magas összegeket tesznek zsebre évről-évre, a csapat világbajnokság lényege korántsem ez. Az egyéni teljesítmény eltörpül a csapat diadalához képest, ami az egész ország számára öröm. A Davis Kupában sem az egyéni teljesítmény és a díjazás volt a legnagyobb motiváció, hanem a csapatmunka. A győztesek mind úgy nyilatkoztak, hogy a legnagyobb öröm számukra az volt, hogy a hazájukat képviselhették.
Mivel a pénz háromnegyede, azaz több millió euró már adott, a lebonyolítás minden kétséget kizáróan nem ütközne akadályokba. A győztesek jutalmazása már kérdéses. A résztvevő országok, köztük Ausztrália, az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és Spanyolország teniszezői nem mennének tönkre, ha ezegyszer nem a díjazás kerülne fókuszba. Ehhez azonban oly mértékű összefogásra és áldozathozatalra lenne szükség, ami egyedülálló és egyben példaértékű lenne és ami minden kétséget kizáróan – igaz jó értelemben – "kiverné a biztosítékot".