Tenisz

Tenisz: Babost megizzasztotta egy cseh tinilány

Előzetesen sokan gondolhattak arra, hogy Timea könnyedén felülmúlja 17 éves ellenfelét, hiszen Smitkova mindössze 511. a világranglistán. Idén ugyan nyert három versenyt, de azok „csak” 10 ezer dollárosak voltak.

Ennek ellenére az első számú magyar játékosnak nagyon keményen kellett küzdenie, mindvégig összpontosítania kellett. Az 58 perces első szettben egyik teniszező sem brékelt, így jöhetett a rövidítés. Ebben a felvonásban szerencsére már Babos volt a jobb, viszonylag magabiztos jutott lépéselőnyhöz.

""

A folytatás rosszul kezdődött, Smitkova azonnal kihasználta első bréklabdáját. Babos azonban gyorsan egyenlített, majd a találkozó ismét visszatért korábbi „medrébe”. Szerencsére a magyar teniszező hamarosan ismét brékelt, majd két meccslabdához is jutott. De Smitkova ekkor újra magához tért, 5:5-nél utolérte ellenfelét. A végén aztán Babos kihasználta harmadik mérkőzéslabdáját, így megszakította negatív sorozatát. Sorozatban három versenyen búcsúzott az első körben, de most végre folytathatja a második fordulóban!

„Igazából nem javult sokat a teljesítményem az elmúlt hetekhez képest…Szerencsére most sokkal kevesebb volt az érzelmi kitörésem, mint az utóbbi időben, ez is dönthetett az igazán fontos pontoknál. Na és természetesen a kettőnk ranglistája közötti különbség is megmutatkozott. Az első szettben mindketten nagyon jól adogattunk, aztán a rövidítésben már én volt a jobb. A második szettre a játék minősége is javult, de igen nehéz dolgom volt. Korábban is befejezhettem volna a mérkőzést, de akkor még nem sikerült befejeznem a kidolgozott akciókat. Remélem, ennél is sokkal jobb lesz a folytatásban a teljesítményem”
– nyilatkozta Babos Tímea, aki nem sokkal a találkozót követően egy órás edzésen vett részt edző-édesapjával, Babos Csabával.

A magyar játékos szerdán nem lép pályára, csütörtökön Anasztaszja Szevasztova lesz. A lett teniszező jelenleg ugyan csak 255. a világranglistán, de tavaly negyedik fordulóig jutott az Australian Openen,

2011. január 31-én a 36. volt a WTA listáján! Két évvel ezelőtt megnyerte egyesben az estorili versenyt, az idei szezon elején azonban sorozatos sérülései miatt bejelentette visszavonulását. Nemrég visszatért, Estorilban és Cagnes-sur-Merben azonban nem nyert mérkőzést.

Sparta Prague Open (ITF 1000 Dollár), egyes 1.forduló:
Babos Tímea (4. kiemelt)-Tereza Smitkova (cseh) 7:6 (7-4), 7:5