Tenisz

Tenisz: az ausztrál legenda segítene a szupertehetségnek

""

Pár nappal korábban beszámoltunk róla, hogy az ausztrál tenisz szövetség felfüggesztette a válogatottságtól a szupertehetségnek tartott, Bernard Tomicot. A szövetség igazgatója, Craig Tiley elmondta, hogy a válogatott kapitánya, Patrick Rafter nem tart igényt Tomic szolgálataira, ugyanis az elmúlt hónapokban több balhéba is belekeveredett. A mindössze húsz esztendős reménység a múlt hónapban a barátjával verekedett össze, de korábban gyorshajtás miatt került bajba, arról nem is beszélve, hogy megvádolt egy rendőrt azzal, hogy zaklatta őt.

A tehetségesnek tartott, de komoly magatartási problémával küzdő Tomic-nak honfitársa, Lleyton Hewitt segítene. A harmincegy esztendős egykori világelső a Perth Now-nak adott interjújában elmondta, hogy szívesen beszélne a teniszezővel és megpróbálná az ő útjára terelni, amely minden bizonnyal jót tenne Tomic-nak, aki nehezen viseli el a sztárságot:

Úgy gondolom, hogy ő szívesen beszélne velem és ez jó dolog. Én biztosan segítek neki a játéka egyes elemeiben, hogy visszaszerezze Top30-as helyét, de minden esélye megvan arra, hogy bejusson a Top20-ba, talán még a Top10-be is. Semmi kétség, ő egy kivételes tehetség, de hogy kitudja használni ezt, ahhoz megkell találnia a helyes utat.” – mondta Hewitt.