Tenisz

Tenisz: a legenda felkarolná a tehetséget!

""

A kölyöknek támogatásra van szüksége, de nem anyagi segítségre gondolok. Már beszéltem az édesapjával, Johnnal, akinek elmondtam, hogy segíteni szeretnék neki és a véleményem szerint segíteni is tudnék. Pontosan tudom, hogy Bernard (Tomic) edzőt keres magának és egy olyan emberre van szüksége, aki az érdekeit tartja szem előtt.” – mondta Pat Cash, aki felajánlotta a segítségét. Érdekesség, hogy Cash megnyerte az 1987-es Wimbledont. A fináléban Ivan Lendl-t verte meg.

Érdekesség, hogy a tehetségnek az utóbbi időben több balhéja is. Tomic az elmúlt hónapokban többször is összetűzésbe keveredett a helyi rendőrséggel. Novemberben például a barátjával verekedett össze. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a tehetséges teniszező korábban felakart jelenteni egy rendőrt, akit azzal vádolt meg, hogy egy igazoltatás során zaklatta őt.

Hab a tortán, hogy az egyik tornán, még az édesapjával is összeveszett. A komoly magatartási problémákkal küzdő Tomic-nak korábban Lleyton Hewitt is felajánlotta a segítségét. A mindössze húszesztendős teniszező jelenleg az 52. pozíciót foglalja el a világranglistán, igaz júniusban még a 27. helyen állt.