Elképesztő feltámadás: Carlos Alcaraz Wimbledon bajnoka!

Az első szett után nem sokan fogadtak volna erre.


Carlos Alcaraz a szerb rekordtartót legyűrve nyert Wimbledonban, ezzel első Grand Slam sikerét könyvelhette el az angol gyepen.

Az első játszmát követően azonban nem sokan mertek volna arra tenni, hogy ez a találkozó a spanyolé lesz. Alcaraz nem találta a helyét, tőle szokatlanul sok ki nem kényszerített hibával játszott, Djokovics pedig egyszerűen lemosta a pályáról.

Kis fejszellőztetés után a második szett már sokkal szorosabbra sikerült, Alcaraznak egyre több önbizalomnövelő pontja volt, így sikerült rövidítésre hoznia a szettet, amit aztán nagy harcban be is húzott.

A harmadik szett az első fordítottja volt, itt Alcaraz varázsolt, Djokovics pedig asszisztált ehhez. Ebben a szellemben indult a negyedik játszma is, itt azonban a szerb valahonnan előrántotta rejtett tartalékait, ezzel pedig sikerül annyira meglepnie a spanyolt, hogy 6-3-ra hozta a szettet.

Ötödik játszmára került tehát a sor, hatalmas játékokat láthattak a nézők, fordulatos labdamenetek, mindkét fél részéről zseniális pontok.

Alcaraznak itt már elég volt egyszer brékelnie, végig tudta vinni a szetten, majd a végén mindössze egy meccslabdából meg is nyerte a találkozót. Ezzel a 20 éves spanyol lett Wimbledon 2023-as bajnoka.

TENISZ
WIMBLEDON (44.7 millió angol font, fű)
FÉRFI EGYES, DÖNTŐ
Carlos Alcaraz (spanyol, 1.)–Novak Djokovics (szerb, 2.) 1:6, 7:6 (8–6), 6:1, 3:6, 6:4


Fotó: Clive Brunskill/Getty Images

Videók