Sérülés miatt adta fel a Banja Luka-i tornát Marozsán

Címvédőként az elődöntőt megelőzően kellett visszalépnie.


 A címvédő Marozsán Fábián a könnyedén megnyert negyeddöntő után visszalépett a Banja Lukában zajló, salakpályás challenger-tenisztornától.

A világranglistán 89. magyar játékos pénteken első kiemeltként 6:2, 6:0-ra kiütötte a spanyol Cosano Javier Barrancót (334.), szombaton (ma) pedig a horvát Dino Prizmic (241.) várt volna rá, de Marozsán bejelentette, hogy hetek óta húzódó combsérülése miatt nem áll ki az elődöntőre.

"Szeretek itt játszani, tavaly itt nyertem karrierem első challengertornáját. De azt beszéltük meg, hogy ha bármelyik meccsen olyan szituáció áll elő, amikor a fájdalmaim miatt nem merek kitámasztani, csúszni a salakon, akkor feladom a tornát" - mondta a menedzsmentje által kiadott tájékoztatásban Marozsán, aki eleget védett meg a ranglistapontjaiból ahhoz, hogy ne csússzon ki a top 100-ból, ehhez a legjobb nyolc közé kellett jutnia Bosznia-Hercegovinában.

"A pénteki meccsem után a fizioterapeuták és az orvosok szakvéleményét figyelembe véve arra jutottunk, hogy veszélyes lenne folytatni a tornát. Lehet, hogy már így is kicsit késő van ahhoz, hogy teljesen regenerálódjak a keménypályás idény előtt. Karrierem során először leszek alanyi jogon főtáblás Grand Slam-tornán a hónap végén rajtoló US Openen, oda nem mehetek úgy, hogy csak 60-70 százalékos az állapotom" - indokolta a döntést a Hajdúszoboszló SE sportolója.

Marozsán a budapesti vizsgálatok és edzések után, csütörtökön utazik el az Egyesült Államokba, ahol a US Open előtt a winston-salemi tornán indul. Ha ott nem fér fel a főtáblára, a selejtezőben a negyedik kiemeltként szerepelhet.

Fotó: Giuseppe Maffia/NurPhoto via Getty Images

Videók