Marozsán bízik benne, hogy hamarosan újra megtalálja korábbi salakos formáját

A 24 éves magyar játékos szerdán az első körben búcsúzott a kazah Alekszandr Sevcsenkóval szemben a római mesterversenyen, melyen tavaly a spanyol Carlos Alcaraz legyőzésével a nyolcaddöntőig menetelt.


"Jólesett, hogy telt ház előtt játszhattam és sokan szurkoltak nekem. Bár Barcelonában és Madridban is sikerült mérkőzést nyernem, sajnos ez most Rómában nem sikerült. Úgy érzem, mindent megtettem, felkészültünk, mégsem ment a pályán az előre eltervezett játék. A sorsolás nem volt annyira optimális, tartottam kicsit a sráctól, mint látszik, nem véletlenül. Stabilan, agresszíven játszott, nem tudtam kizökkenteni, a szoros labdamenetekből is ő jött ki jobban, bármivel próbálkoztam, nem jött össze nagyon semmi" - idézte a játékos menedzsmentje Marozsánt.

A világranglistán jelenleg 36. helyezett teniszező megjegyezte, hasonlóan érzései voltak két hete Madridban is, ahol a második körben az argentin Francisco Cerundolótól kapott ki. Hozzátette: tisztában van azzal, hogy ezen a szinten már nem férnek bele a gyengébb napok.

"A salakszezon kezdete óta azt érzem, hogy picit tompább a játékom, mint előtte kemény pályán volt. Nem a végletekig rossz, de nem is állt még igazán össze. Teszem a dolgom, és vannak ugyan jó periódusok, de nem az igazi, ez pedig ide nem elég. Az előző hetekben sikerült megnyerni egy-egy meccset, de volt, hogy úgy éreztem, túl könnyű az ellenfeleknek, amit ütök, olvassák a játékomat és egyre jobban felkészülnek belőlem. Ha keményebben próbálok játszani és támadok, akkor most többet hibázom, a védekezés meg nem igazán az én stílusom" - fogalmazott Marozsán Fábián.

"Edzek tovább, és küzdök, ahogy eddig is, tudom, miben kell fejlődnöm, és bízom benne, hogy mihamarabb megtalálom a tavalyi salakpályás formámat. Hiszem, hogy képes vagyok rá" - tette hozzá Marozsán, aki péntekig marad Rómában, majd a hétvégétől Budapesten készül tovább a május 19-én kezdődő genfi 250-es viadalra.

(Borítókép: Facebook / Hungarian Tennis)

Videók