Tenisz: magyar győzelem a tenisz Nike Junior Tour világdöntőjében

Valkusz Máté megnyerte a Nike Junior Tour elnevezésű tehetségkutató teniszverseny világdöntőjét az Egyesült Államok-beli Port St. Lucie-ban.


A sportszergyártó cég szerdai tájékoztatása szerint a fiúk 14 év alatti korcsoportjában Valkusz egy kanadai, majd egy német ellenfél legyőzésével jutott a negyeddöntőbe, ahol a brit Marcus Walters felett diadalmaskodott, majd a harmadik helyen kiemelt svájci Marko Osmakcicot búcsúztatva jutott a döntőbe, amelyet magyar idő szerint szerda hajnalban rendeztek. Valkusz a másodikként rangsorolt brit Jay Clarke-ot három szettben (3:6, 6:3, 6:4) győzte le úgy, hogy a finálét kétszer is meg kellett szakítani eső miatt.

A lányok 14 év alatti mezőnyében Stollár Fannyt az első, Gálfi Dalmát pedig a második helyen emelték ki a szervezők, ám mindketten a legjobb nyolc között búcsúztak. A viadalon a 12 év alatti fiúk mezőnyben Kéri Márk, a 12 év alatti lányok között pedig Aranyosi Ágnes az első fordulóban búcsúzott.

A Nike Junior Tour világdöntőjében korosztályonként 26 ország 32 versenyzője találkozik egymással. A torna rangját jól mutatja, hogy a korábbi világelső, 11-szeres Grand Slam-győztes spanyol Rafael Nadal karrierje kezdetén háromszor nyerte meg a világdöntőt.

Videók