Nadal: talán a legbonyolultabb év volt, amit valaha éltünk

A spanyol teniszező videóban értékelte a 2020-as évet.


Rafael Nadal sikeres szezont tudhat maga mögött, mégis úgy érzi, az idei volt élete legnehezebb éve.

A világranglista második helyén álló spanyol 2020-ban 13. alkalommal hódította meg a Roland Garrost, sikerével ráadásul a Grand Slamek számában utolérte Roger Federert. Ha mindez még nem lenne elég, a spanyol Párizsban behúzta az ezredik győztes mérkőzését is.
A hihetetlen statisztikával rendelkező játékos már megkezdte felkészülését a következő szezonra, karácsonykor azonban egy videóüzenetben még kitért a 2020-as évre.

A játékos nemcsak boldog karácsonyt kívánt rajongóinak, hanem részvétét is nyilvánította azoknak a családoknak, akik veszteséget szenvedtek ebben az évben.

„Üdvözlök mindenkit. Szeretnék boldog karácsonyt kívánni, és minden jót 2021-re. Búcsúzunk egy olyan évtől, amit minden kétség nélkül jobb lesz elfelejteni. Talán a valaha volt legnehezebb éven vagyunk túl, legalábbis azok közül, amire emlékszem” – fejtette ki videójában.

 

Felicitación navideña de la Rafa Nadal Academy by Movistar

¡Síguenos en nuestras redes sociales!: Facebook: https://www.facebook.com/rafanadalacademy/Instagram: https://www.instagram.com/rafanadalacademy/Twitter: htt...


Nadal arra is kitért, reméli az oltóanyag mielőbb eljut a lehető legtöbb háztartásba, hogy javulhasson a helyzet.

„Nagyon sok biztatást és a részvétemet küldöm azoknak a családoknak, akik elvesztették valamely szerettüket. Reméljük, hogy a dolgok apránként, de javulnak majd. Ez a 2020 egy különleges és volt, de sok előzetes tervünket el kellett halasztanunk. Reméljük, hogy 2021-ben javul majd a helyzet, és azt, az oltás eljut majd a legtöbb háztartásba, hogy minannyian azt az életet élhessük, amit megszoktunk.”

A spanyol arra is kitért, szeretné, ha az emberek felelősségteljesen döntenének.

"A legjobbakat kívánom nektek, és azt, hogy felelősségteljesen cselekedjünk, mert azt hiszem, ez egy kényes pillanat, de csak rajtunk múlik, hogy a dolgok ne romoljanak, hisz már így is elég rosszak. Nagy ölelés mindenkinek és sok erőt ezekhez a nehéz pillanatokhoz "- mondta Nadal.

 

Forrás: tennisworldusa.org

Borítókép: TPN/Getty Images

Videók