Közülük kerülhet ki az év teniszezője

Magyar is van a listán.


Hat játékos, köztük az idei Grand Slam-tornák bajnokai közül kerül majd ki az év teniszezője díj győztese a női tornákat szervező WTA közlése szerint.

A szervezet a honlapján tette közzé a listát, amelyen nincs meglepetés. Az idei három GS-bajnok, az ausztrál nyílt bajnokságon győztes amerikai Sofia Kenin, a US Open bajnoka, Oszaka Naomi és a Párizsban első - az év fiatal teniszezője díjra is nevezett -, 19 éves lengyel Iga Swiatek is szerepel a sorban.

A díj első számú esélyesének Kenin nevezhető, aki melbourne-i sikere mellett Párizsban a fináléig menetelt, New Yorkban pedig a nyolcaddöntőig jutott.

Mellettük az év visszatérője címre is "pályázó", US Open-döntős fehérorosz Viktorija Azarenka, illetve az idén egyaránt három tornagyőzelmet aratott román Simona Halep és fehérorosz Arina Szabalenka szerepel a listán.

Azt már korábban bejelentették, hogy a párosoknál a Babos Tímea, Kristina Mladenovic duóra is szavazhatnak a szakírók. A magyar, francia kettős a díj favoritjának mondható, mivel az esztendő három Grand Slam-versenyéből kettőn diadalmaskodott.


A Babos-Mladenovic páros is felkerült a listára.

Fotó: Lintao Zhang/Getty Images


Babosék mellett a Roland Garros-döntős Alexa Guarachi, Desirae Krawczyk (chilei, amerikai), a US Open-finalista Nicole Melichar, Hszü Ji-fan (amerikai, kínai) és az Australian Openen döntős Barbora Strycova, Hszieh Szu-vej (cseh, tajvani) párosra lehet voksolni.

A győzteseket december 8-án jelenti be a WTA.

Borítókép: GettyImages

Videók