Kiesett Nadal Pekingben

A hölgyeknél kiesett a kétszeres wimbledoni bajnok is, Monfils kicentizte Tokióban – ez történt a teniszvilágban pénteken.


 
A negyeddöntőket rendezték a két távol-keleti megapolisz teniszversenyein. Míg Pekingben mindkét nem, addig Tokióban csak a férfiak számára rendeznek versenyt ezen a héten. A kínai fővárosban a férfitorna első kiemeltje, a brit Andy Murray honfitársával, Kyle Edmundot verte egy sima, és egy szoros szettben 7/6 6/2-re. Ellenfele a szombati elődöntőben az a David Ferrer lesz, aki a 19 esztendős Alexander Zverev ellen tie-breakben elveszített első játszma után fordítani tudott.
 
Az alsó ágon jóval simább találkozókat láthattunk, Milos Raonic nem adott esélyt Pablo Carreno Bustának, ahogyan a pár évvel ezelőtt „bébi-Federernek” elkönyvelt bolgár Grigor Dimitrov sem a tizennégyszeres Grand Slam-győztes Rafael Nadalnak sem. Mivel a spanyolnak nem sikerült az előző esztendőhöz hasonlóan fináléba jutnia, ezért a övő héttől már csak a hatodik helyen jegyzik majd a világranglistán.
 
A női versenyben továbbra is menetel a friss világelsőt kiejtő ukrán Elena Svitolina. A 16. helyen kiemelt teniszezőnő az ausztrál Daria Gavrilovát verte 7/6 6/1-re és magabiztosan várhatja a lengyel világbajnoki címvédő Agnieszka Radwanska elleni elődöntőt. Az alsó ágon eldőlt, hogy a cseh Petra Kvitová nem lehet ott az év végi világbajnokságon, ugyanis közvetlen riválisától, az amerikai Madison Keystől – egy két tie-breaket is hozó mérkőzésen - szenvedett vereséget, valamint szintén győzött az ugyancsak a legjobb nyolcba kerülésért hajtó Johanna Konta is, így idén a cseh lány nélkül rendezik a világbajnokságot Szingapúrban.
 
A tokiói férfi tenisztorna negyeddöntői nem bővelkedtek a meglepetésekben, így David Goffin (5. kiemelt)-Marin Cilic (4. kiemelt) és Nick Kyrgios (6. kiemelt)-Gael Monfils (2. kiemelt) párosítású elődöntőkre kerül sor szombat délelőtt. A négy teniszezőből Cilicnek és Kyrgiosnak sima dolga volt, Goffin döntő szettre kényszerült, Monfils pedig csak kettő 7/6-os játszmában tudta behúzni a mérkőzését az ászkirálynak becézett horvát veterán, Ivo Karlovic ellen.
 

Videók