Kérdés, hogy Fucsovics Marci és Piros Zsombi extra adottsága mire lesz elég

Ma megkezdődik a Davis Cup Finals, a férfiaknál ez a csapat világbajnokság a teniszben. A torna történetéről, a magyarok szerepéről és esélyeiről a Tennis love and game írt összefoglalót, melyet most változtatások nélkül közlünk.

Mielőtt rákoncentrálnánk az idei versenyre igyekszem nagyon röviden összefoglalni a nemzetközi és a hazai alapokat.

A Davis-kupa 1900-ban kezdődött és az idők folyamán a sportvilág legjelentősebb évente ismétlődő csapat világbajnoksága lett (a 2020/21-es kiírásban 142 ország válogatottja indult). A lebonyolítás évtizedeken át elég egyedi volt, de hagyományos döntőt (két csapat, az egyik egyben a házigazda, három nap, négy egyéni és egy páros, mindegyik mérkőzés három nyert játszmára megy) 2018-ban rendeztek utoljára. Egy évvel később már 18 csapat versengett, valamennyi Madridban. Gyorsan kiderült, hogy ennyi válogatott indulásával (hat hármas csoportba sorsolva, aztán negyeddöntő, elődöntő és döntő) nem lehet egy helyszínen, egy hét alatt megrendezni a versenyt (még úgy sem, hogy az öt három nyert szettes meccsből lett három két nyert szettes) – azt azóta sem értem, hogy ennek felismeréséhez miért kellett egy kudarcos rendezés.

Tavaly elmaradt a Covid-19 miatt, így a szervezőknek egy évvel több idejük maradt a 2019-es tapasztalatok alapján megtalálni a megoldást a sportszakmai, logisztikai és pénzügyi kihívásokra. Így történt, hogy Madrid mellé bejött Torino és Innsbruck, mint rendező és hét helyett már 11 napos az esemény – jövőre tovább finomít az ITF és 18 helyett már 16 csapattal rendezi meg a Davis Cup Finals-t (négy négyes csoportba osztva a válogatottakat).

Arról már többször írtam, hogy az új lebonyolítás bevezetése mögött a pénz állt, konkrétan 3 milliárd dollár, ami már a teniszben is elég meggyőző összeg ahhoz, hogy hirtelen a hagyomány tisztelete sokadrangú szempont legyen.

Magyarország 1924-ben versenyzett először a Davis-kupában. Az elmúlt majd száz évben 1994-ben, 1996-ban és 2018-ban jutott el a Világcsoportig (akkor az a 16 legjobb válogatottat jelentette), de a nyolc közé nem sikerült bekerülni – 1976-ban és 1978-ban az Európai-zóna versenyben játszottunk döntőt. Magyarország a 23. az aktuális világranglistán.

Most elég, ha visszamegyünk 2014-ig, mert abban az évben volt a mélypont, illetve indult el felfelé a magyar csapat. Egész pontosan a mélypontra 2013-ban kerültünk, amikor előbb a moldávoktól, majd a luxemburgiaktól kaptunk ki, süllyedtünk az Euró-afrikai zóna 3. osztályába. Jött egy hetes győzelmi sorozat (Örményország, Liechtenstein, Grúzia, Moldova, Bosznia és Hercegovina, Bulgária, Izrael) és 2016 júliusában már az Euró-afrikai zóna 1. osztályában játszottunk negyeddöntőt a szlovákokkal. Néhány hónappal később, idegenben visszavágtunk a szlovákoknak és a rendkívül szerencsés sorsolásnak köszönhetően ez Világcsoport selejtezőt ért. Itt elértünk az első nemzetközi szinten is jegyzett bravúrhoz.

Az oroszok (Rubljov, Hacsanov, Medvegyev) legyőzését leginkább az ausztrálok elleni diadalhoz (1995) lehet hasonlítani. Fucsovics Marci emberfelettit játszott és három napon át top tízes szinten teniszezett.

Belgiumban elmaradt a meglepetés a Világcsoportban a negyeddöntőbe jutásért, de két évvel később sikerült visszavágni a belgáknak (igaz, Goffin nélkül érkeztek Debrecenbe), így kvalifikálta magát a magyar válogatott a Davis Cup Finals 18-as mezőnyébe.
Fucsovics Marci főszerepe egyértelmű 2014 óta. Ő az a játékos, aki gyakorlatilag bárki ellen képes nyerni a Davis-kupában és a nemzeti mezben teniszezve úgy is tud győzni, hogy egyébként nincs jó formában. Két-három évvel ezelőtt nem minden alap nélkül gondolhattuk, hogy eljöhet a magyar férfi tenisz aranykora, mert két top százas teniszezőnk (Fucsovics Márton és Balázs Attila) mellé beérhetnek a tehetséges fiatalok (Piros Zsombor, Marozsán Fábián, Valkusz Máté) és az már egy stabil Világcsoportos csapatot jelenthet, olykor egy-egy kiugró eredménnyel.

Sajnos, ez egyelőre nem következett be. Sőt, inkább messzebb kerültünk ettől.

Torinóban nem mi vagyunk az esélyesek a továbbjutásra. Szombaton az ausztrálok, vasárnap a horvátok ellen egyaránt bravúrt jelentene, ha a magyaroknak lenne két megnyert meccsük. Nem javítja a mieink esélyét, hogy Balázs Attila a hírek szerint nincs bevethető formában (február óta bajlódik a makacs sérülésével, azóta nem is versenyzett) és Valkusz Máté sincs igazán játékban.
Nem tudom, hányszor hallottam, olvastam, mondtam az elmúlt 32 évben (1989-ben Stuttgartban kezdtem), hogy a Davis-kupában nem számít a ranglista, a statisztika, a múlt, bármi megtörténhet. A tenisz egyéni sport és sok, egyébként kiváló játékos összecsuklik a másfajta nyomás, teher alatt. Láttam Marin Cilicet Zágrágban, 2016-ban, az argentinok ellen szenvedni. Igaz, az még három nyert játszmára ment – ennek is megvan az előnye és a hátránya.

Egy biztos: nekünk van két DK-specialista játékosunk. A kérdés, hogy Fucsovics Marci és Piros Zsombi extra adottsága, hatalmas szíve mire lesz elég. Egy biztos: ha a magyar válogatott meccset sem nyer, a játékosoknak akkor is jár 600 ezer dollár a pénzdíjból és az MTSZ is kap 300 ezret a nemzetközi szövetségtől.

A kérdés csak az, ki és hogyan osztja fel a hatszázezret, illetve a magyar szövetség mire fordítja a közel százmillió forintos extra bevételt.
Na, de most nem ez a lényeg. Csodálatos lenne valami szép meglepetés, szenzáció.

Forrás: Facebook.com/ Tenni love and game

Borítókép: Facebook.com/Fucsovics Márton