Halep is kihagyja a US Opent

Barty után a világranglista második sem indul az amerikai nyílt tenisz bajnokságon.


A női teniszezők világranglistáján második Simona Halep nem indul az augusztus 31-én kezdődő amerikai nyílt bajnokságon.

Miután a világelső ausztrál Ashleigh Barty már bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt nem vesz részt a Grand Slam-versenyen, a 28 éves román játékos lett volna az első kiemelt New Yorkban.

"A rendkívüli körülmények miatt úgy döntöttem, hogy az egészségem a legfontosabb, ezért Európában maradok és edzek tovább. Tudom, hogy az amerikai szövetség és a WTA keményen dolgozik, hogy biztonságos körülményeket teremtsen New Yorkban, és mindenkinek sikeres szereplést kívánok" - közölte hétfőn Halep, aki vasárnap megnyerte a prágai salakpályás versenyt.

A női top 10-ből a wimbledoni címvédő Halep a hatodik, aki nem lép pályára Flushing Meadowsban: előzőleg Bartyn kívül a címvédő kanadai Bianca Andreescu, a tavalyi US Openen elődöntős svájci Belinda Bencic és ukrán Jelina Szvitolina, valamint a holland Kiki Bertens jelezte, hogy nem vesz részt a két hét múlva kezdődő Grand Slam-versenyen. 

Borítókép: Clive Brunskill/Getty Images


 

Videók