Fucsovics, Piros és Marozsán lép pályára az ausztrálok elleni nyitómérkőzésen

A magyar csapat szombaton lép pályára az óceániai csapat ellen.


Köves Gábor szövetségi kapitány kijelölte a magyar férfi teniszválogatott azon játékosait, akik pályára lépnek szombaton a Davis Kupa-döntő torinói csoportküzdelmeinek nyitányán.

A szakvezető az M1 aktuális csatornának elárulta: az ausztrálok ellen egyesben Fucsovics Márton és Piros Zsombor lép pályára a tervek szerint, párosban pedig előbbi Marozsán Fábiánnal játszik. Egyéniben Marozsán a tartalék, míg párosban Nagy Péter.

Köves hozzátette, hogy Valkusz Máté kimaradt a keretből, mivel nem került megfelelő állapotba, s nem biztos, hogy végig tudná játszani a párosmérkőzést. A szakember azt is elmondta, hogy a körülmények kitűnőek a helyszínen, ahol szombaton a válogatott 10 órakor kezd.

A magyar válogatott vasárnap a horvátokkal csap össze a D csoportban. A trió győztese hétfőn az E csoport (Egyesült Államok, Olaszország, Kolumbia) bajnokával találkozik a negyeddöntőben, ahová a hat csoportgyőztes mellett a két legjobb második kerül be.

A 121 éves Davis Kupa 2019-ben nagy átalakításon esett át, a férfi válogatottak versenysorozatának győztese egy 18 csapatos, egyhetes fináléból kerül ki, a hagyományos hazai és idegenbeli párharcokra már csak a selejtezőben kerül sor. Az első ilyen tornát Madridban rendezték, tavaly elmaradt a koronavírus-járvány miatt, idén pedig a nemzetközi szövetség közölte, hogy - a korábbi tervekkel ellentétben - nemcsak a spanyol főváros ad otthont a finálénak, hanem Torinóban és Innsbruckban is lesznek mérkőzések.

Borítókép: Facebook.com/ Fucsovics Márton 

Videók