Egekig magasztalja Wawrinkát a sajtó

Nagy terjedelemben és hatalmas lelkesedéssel számolt be a svájci sajtó Stanislas Wawrinka melbourne-i diadaláról, az ausztrál nyílt teniszbajnokság megnyeréséről.


Mint több helyütt rögzítették, a „szerény hős” először lépett honfitársa, Roger Federer helyére.

A Le Matin egyszerűen „óriás”-nak minősítette Wawrinkát, a polgármestere által vasárnap Stan-Barthélémyre átkeresztelt Saint-Barthélémy lakóját. Terjedelmes összeállításának részeként az újság aláírt poszterrel is kedveskedett az olvasóinak.

„Stantasztikus” - lelkendezett a Neue Zürcher Zeitung, amelyben a szakíró emlékeztetett arra, hogy bolondnak tartották volna azt, aki bő egy éve azt mondja: Wawrinka ilyen rövid időn belül Grand Slam-tornát nyer. A szerző szerint Wawrinka kilépett Federer árnyékából, ennek nyomán pedig marketingértéke jelentősen emelkedni fog.

„Wawrinka olyan, csak kevés sportolóra jellemző, népszerű értékeket képvisel, mint a megbízhatóság, a munkaszeretet és a szerénység” - fogalmaz a Tages Anzeiger. – „A munka, a bátorság és az alázat diadala” volt a melbourne-i a lap értékelése szerint, amely kiterjed arra is, hogy nagy bajnokra jellemző tulajdonságokat csillogtatott Wawrinka, aki korábban előszeretettel mutatkozott be úgy: a svájci, aki veszít.

A 24 heures arra hívta fel a figyelmet, hogy Wawrinka soha sem akart Federer helyébe lépni, „csak a legjobb férfi mellékszereplő Oscarjára pályázott”. Az újság szerint Roger Federer igazi bajnok, de Wawrinka még nála is követendőbb példa lehet az ifjúság számára.

„Mindazok, akik meg akarják érinteni a napot, anélkül hogy megégetnék szárnyaikat, megtalálták a vezérlő csillagukat. Stanislas Wawrinkának hívják. A Saint-Barthélemyből való vaudi játékos hétköznapi bajnok, akit (...) a józan ész vezet. A türelem, a munka tisztelete, az alázat - ezek azok a leckék, melyeket jól bevésett az tudatába.”

A francia nyelvű sajtó a lojalitását is kiemeli, emlékeztetve arra, hogy Federer mindig vonakodott pályára lépni a Davis Kupa első fordulójában, Wawrinka viszont friss melbourne-i bajnokként is ott akar lenni a hétvégén Újvidéken, a szerbek elleni összecsapáson.

„Stan ilyen. Számára a dicsőség nem fékezője az odaadásnak”- szögezi le a 24 heures

Ehhez kapcsolódva a Le Matin arra sarkallja Federert, hogy csatlakozzon Wawrinkához. „Ez a legjobb alkalom arra, hogy megváltoztassa a véleményét.” A népszerű napilap szerint „a mester, unser Roger számára nincs több mentség”.

„Federer most már hátrébb áll a világranglistán, aggodalmai kevésbé elfogadhatóak, kevésbé legitimek, mint Wawrinkáéi” - teszi hozzá a szerző.

A melbourne-i fináléban a spanyol Rafael Nadalt négy szettben legyőző Wawrinka a harmadik, míg Federer a nyolcadik a legfrissebb nemzetközi rangsorban.

 

Videók