Bondár Anna kiesett a nyolcaddöntőben

Bondár Anna búcsúzott a nyolcaddöntőben a kanadai Granbyben zajló, 251 ezer dollár (101,5 millió forint) összdíjazású keménypályás női tenisztornán.


 A világranglistán elfoglalt 56. helyével a legjobb magyarnak számító játékos hétfőn a hazai közönség előtt szereplő Kayla Crosst búcsúztatta, a folytatásban pedig a német Tatjana Maria (92.) várt rá, aki júliusban negyeddöntőt vívott a wimbledoni bajnokságon. Első találkozójukat eredetileg kedden rendezték volna, de az esőzések miatt csak szerdán tudták elkezdeni.

A 25 éves Bondár számára rosszul indult a meccs, kétszer is elbukta a szerváját, és a férjével, valamint két lányával versenyről versenyre utazó ellenfél 4:0-ra elhúzott. Ezután 4:1-nél a 34 éves Maria ápolást kért a térdeire, és a Hajdúszoboszló SE sportolója 5:3-ra felzárkózott, de a szettet már nem tudta megfordítani.

A második játszma három brékkel indult, majd a rivális lépett meg 3:1-re. A negyedik kiemelt Bondár 3:2 után már nem nyert gémet, és 1 óra 15 perc elteltével már mehetett gratulálni a hálóhoz.

Eredmény, nyolcaddöntő:
Tatjana Maria (német)-Bondár Anna (4.) 6:3, 6:2

Fotó: Julian Avram/Icon Sportswire via Getty Images

Videók