Babos Csaba: Timi ezt az évet legszívesebben kitörölné a pályafutásából

A szakember lánya és a többi magyar női teniszező évét is értékelte.


Babos Csaba, a női teniszválogatott szövetségi kapitánya Bondár Anna és Udvardy Panna remeklése mellett a sérülésből visszatérő lánya, Tímea terveiről is beszélt a tavalyi szezon értékelésében.

A magyar szövetség honlapján a szakvezető közölte, megsüvegelendő az, amit elértek a magyar játékosok nemzetközi szinten, ugyanakkor szakmai szempontból fájónak találta, hogy a válogatott nem tudott részt venni a Billie Jean King Kupa döntőjében.

"A 2021-es idény régen várt eredményt hozott, hiszen 2013 óta először fordul elő, hogy Bondár Anna és Udvardy Panna személyében két teniszezőnk is a top 100-ban van a világranglistán. Abban biztos voltam, hogy a legjobb kétszázban öt játékosunk is lesz, aztán Anna és Panna remekül menedzselte a koronavírus által igencsak átírt szezont."

"Az év második felében tökéletes versenyválasztással és játékkal kihozták a maximumot a lehetőségeikből. Ne hagyjuk ki a sorból Gálfi Dalmát, akit csak a gerincsérülése akadályozott meg abban, hogy ő is százon belül fejezze be a szezont. Ha ő is képes lett volna megcsinálni a dél-amerikai turnét, akkor biztos vagyok abban, hogy most három top 100-as női játékosunk lenne. Ráadásul Dalmát a koronavírus is utolérte Ausztráliában, csak reménykedni tudunk abban, hogy pályára léphet az Australian Open kvalifikációjában. Utóbbin indul Jani Réka is, aki szintén sokat fejlődött az elmúlt időszakban, és a ranglistán kis híján sikerült megdöntenie a karriercsúcsát" - sorolta Babos Csaba, majd rátért arra a két teniszezőre, akik nemrég még a legjobbak voltak idehaza.

"Stollár Fanny ígéretesen játszott, párosban tornákat nyert, ám a csuklója egyszerűen nem bírta. Jómagam javasoltam neki, hogy műttesse meg a már egy éve fájó testrészt, amire ősszel sor került. Ha a rehabilitációja és a felkészülése jól sikerül, akkor bízhatunk abban, hogy újra a régi Stollárt láthatjuk majd a pályán, aki a 112. helyen is állt már a világranglistán.

"Ami Timit illeti, azt hiszem, a 2021-es évet legszívesebben kitörölné a pályafutásából, hiszen egyrészt elkapta a koronavírust, majd a gyógyulását követően a Wimbledonban elszenvedett csípősérülése akadályozta hosszú hónapokig a játékban, és akkor a sok lelki problémáról még nem is beszéltünk. Az év elején az Australian Open előtt cserben hagyta őt párostársa, Kristina Mladenovic, aztán jött az edzőváltás, és nem volt rossz formában, de lelkiekben nehezen viselte azt, ami körülötte történt. A világranglistán mind egyéniben, mind párosban visszaesett a sok kihagyás miatt, de most már nagyjából fájdalommentesen tud játszani, és bizakodva nézünk a jövőbe" - fejette ki.

Babos Tímea 2022-es terveiről szólva a kapitány elárulta, lánya már mindenben megegyezett egy nagyon komoly és eredményes partnerrel, így a nagy versenyeken a párosra helyezi a hangsúlyt, de ha lehetőség van rá, akkor egyénit is fog játszani. Párosban újabb Grand Slam-sikerek, valamint az év végi WTA-világbajnokságon való részvétel kivívása a legfőbb cél. A versenyprogram kialakításánál az lesz a legfontosabb szempont, hogy az év végére sikerüljön egyesben is visszakerülnie a legjobb száz közé.
Ezután a szakvezető a Budapestről Prágába átkerült Billie Jean King Kupa-döntőről azt mondta:

"Tudom és megértem bizonyos szempontból a szövetség döntését, hogy visszalépett a rendezéstől, de azért szakmailag nagyon fájó pont ez számomra. Immár két esztendeje nem tudunk a válogatottal komoly ellenfél ellen tétmeccset játszani, és főleg az jelentett volna sokat, ha a legjobbak ellen hazai környezetben lépnek pályára. Mindez komoly pluszt adhatott volna a legjobb női játékosainknak, ám bízunk abban, nem kell véglegesen lemondanunk arról, hogy a lányok játszhassanak valamikor a világcsoportban. De leginkább abban bízom, hogy a játékosok a pályán harcolják ki a világcsoportban való indulás jogát, mert a potenciál megvan bennük" - tette hozzá Babos Csaba.

Borítókép: olimpia.hu

Videók