A csoda folytatódik: Fucsovics a 16 között

A magyar játékos 3 szettben nyert.


Fucsovics Márton legyőzte brazil ellenfelét, ezzel bejutott a legjobb 16 közé a Roland Garroson.

A mérkőzés valódi brékfesztivállal indult. Elsőként Monteiro vette el Fucsovics adogatását, majd a magyar tette ezt brazil ellenfelével. Az első játszma 5. gémjéig egyik játékosnak sem sikerült megnyernie a saját adogatását, ekkor azonban a magyar változtatott ezen és hozni tudta a kezdését.

Ezt követően a 11. játékig mindenki megnyerte a saját adogatását, a 12. gémben azonban a magyarnak sikerült meglepnie Monteirot és brékelte őt. Ezzel pedig 7:5-re megnyerte az első szettet, ami 55 percig tartott.

A második játszma első két játéka nem hozott meglepetést, mind a két teniszező hozta az adogatását. A 3. gém viszont nagyon izgalmasan alakult. A felek kereken 10 percig gyötörték egymást, és hatszor volt egál az állás. Ezt követően a brazil hosszút ütött, Fucsovics pedig kihasználta ezt, és megnyerte a hosszúra nyúlt párharcot. A 4. gém jóval rövidebbnek bizonyult: a magyar pillanatok alatt brékelte ellenfelét, és 3:1-re elhúzott.Fucsovics rögtön ezután megnyerte a saját adogatását is, és 4:1-re növelte előnyét.

Monteiro a továbbiakban sem igazán tudott visszajönni a játékba, így Fucsovics 2 gyors gémmel megnyerte 2. szettjét is. A 2. játszma mindössze 35 percesre sikerült.


A 2. játszmában Thiago Monteiro hullámvölgybe került.

Fotó: Clive Brunskill/Getty Images

A hamradik szett elején Fucsovics ott folytatta, ahol az előzőben abbahagyta. Az első játékban brékelte Monteirot, a saját adogatását pedig 40:15-re hozta. A 3. gémben Monteiró 30:0-ról állt fel, és 7 elvesztett játékot követően ismét nyert. A 4. játéban Fucsovics nem ismert ellenvetést: 40:0-al hozta. Ezt követően kiegyenlítettebbé vált a játék, mind a két teniszező hozta a saját adogatását, de brékelni egyikük sem tudta a másikat. A 8. gémben nagy volt a nyomás a brazilon, aki a meccsben maradásért adogatott. Monteiro nem akarta elengedni, 40 mind után egy tenyeressel tolta le ellenfelét a pályáról. Fucsovics sem engedett, ismét egálra hozta, majd Monteiro hosszút ütött, ezzel Fucsovics bejutott a legjobb 16 közé.
 

A 28 éves magyar teniszező a nyolc közé jutásért, a 13. helyen kiemelt orosz, Andrej Rubljov ellen játszik.

Borítókép: Clive Brunskill/Getty Images

 

Videók