US Open: komolyabb meglepetés nélkül zajlott a hétfő

A világelső, 2011-ben győztes Novak Djokovic három sima szettben nyert az argentin Diego Schwartzman ellen a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon.


A wimbledoni tornán "berobbant" ausztrál Nick Kyrgios kemény, négyszettes csatában nyert a 21. helyen kiemelt orosz Mihail Juzsnij ellen. A mindössze 19 éves játékos - aki idén mutatkozott be a profik táborában - Wimbledonban a világranglista 144. helyezettjeként egészen a negyeddöntőig jutott, többek között legyőzte az akkori világelső spanyol Rafael Nadalt is.

A nőknél a második helyen kiemelt Simona Halep szetthátrányból fordított a szabadkártyával induló, hazai közönség előtt szereplő Danielle Rose Collins ellen. A 20 éves amerikai játékos annak köszönhetően került a 128-as főtáblára, hogy idén megnyerte az amerikai egyetemi bajnokságot, de jelenleg még a világranglistán sem jegyzik, ráadásul a mostani volt pályafutása első főtáblás WTA-mérkőzése, rögtön az Arthur Ashe Stadionban, amely a világ legnagyobb teniszlétesítménye.

Babos Tímea szoros mérkőzésen ugyan, de két szettben kikapott a 14. helyen kiemelt Lucie Safarovától. A viadal honlapja szerint az első szettben egyetlen egyszer, 3:3-nál tudta elvenni a világranglistán 114. Babos adogatójátékát az idei wimbledoni tornán elődöntős Safarova, ugyanakkor ez is elég volt neki ahhoz, hogy 46 perc alatt megnyerje az első játszmát. A második szettben 2:2-nél tette meg ugyanezt a világranglistán 15. cseh játékos, Babos azonban 3:4-nél egyenlített. Safarovát azonban ez nem zavarta meg, azonnal ismét előnybe került, így a győzelemért szerválhatott, meccslabdái is voltak, de magyar riválisa hárított és újra kiegyenlített. A következő játékban fej fej mellett haladt a két játékos, Safarova pedig ismét brékelt, ezzel másodszor is a mérkőzésért adogathatott, ezúttal pedig nem hibázott. Babos párosban a francia Kristina Mladenoviccsal is érdekelt a US Openen: az egymás oldalán 13-szoros Grand Slam-győztes Williams-nővérek, Venus és Serena ellen kezdi meg szereplését.

TENISZ
US Open, 1. forduló
FÉRFIAK
Djokovic (szerb, 1.)-Schwartzman (argentin) 6:1, 6:2, 6:4
Wawrinka (svájci, 3.)-Vesely (cseh) 6:2, 7:6 (8-6), 7:6 (7-3)
Raonic (kanadai, 5.)-Daniel (japán) 6:3, 6:2, 7:6 (7-1)
Robredo (spanyol, 16.) - Roger-Vasselin (francia) 6:4, 6:3, 6:4
Chardy (francia, 30.)-Falla (kolumbiai) 6:7 (5-7), 6:2, 7:5, 6:4
Llodra (francia) - Gimeno-Traver (spanyol) 6:4, 6:3, 7:5
Kuznyecov (orosz)-Klahn (amerikai) 6:4, 4:6, 6:3, 7:5
Kavcic (szlovén)-Young (amerikai) 7:5, 6:4, 6:4
Murray (brit, 8.)-Haase (holland) 6:3, 7:6 (8-6), 1:6, 7:5
Tsonga (francia, 9.)-Monaco (argentin) 6:3, 4:6, 7:6 (7-2), 6:1
Kyrgios (ausztrál)-Juzsnij (orosz, 21.) 7:5, 7:6 (7-4), 2:6, 7:6 (7-1)
Kohlschreiber (német, 22.)-Bagnis (argentin) 6:2, 7:6 (7-3), 6:3
Mayer (argentin, 23.)-Montanes (spanyol) 6:2, 3:0-nál Montanes feladta
Paire (francia)-Benneteau (francia, 24.) 7:6 (7-4), 5:7, 6:4, 4:6, 6:4
Verdasco (spanyol, 31.)-Rola (szlovén) 6:3, 3:6, 7:5, 1:6, 6:4
Ebden (ausztrál)-Kamke (német) 6:4, 6:3, 7:6 (7-2)
Seppi (olasz)-Sztahovszkij (ukrán) 6:3, 6:1, 6:4
Gojowczyk (német)-Becker (német) 6:2, 6:4, 6:2
Nedovjeszov (kazah)-McGee (ír) 4:6, 6:2, 6:1, 7:6 (7-3)
Bellucci (brazil)-Mahut (francia) 7:6 (7-4), 6:4, 6:1
Carreno (spanyol)-Beck (német) 6:3, 4:6, 6:2, 7:6 (7-0)
Bolelli (olasz)-Pospisil (kanadai) 2:6, 6:4, 6:2, 3:6, 6:3
Bachinger (német)-Stepanek (cseh) 6:3, 6:2, 6:2
NŐK
Sarapova (orosz, 5.)-Kirilenko (orosz) 6:4, 6:0
Wozniacki (dán, 10.)-Rybarikova (szlovák) 6:1, 3:6, 2:0-nál Rybarikova feladta
Errani (olasz, 13.)-Flipkens (belga) 6:1, 7:5
Lisicki (német, 26.)-Abanda (kanadai) 6:3, 7:5
Dulgheru (román)-Pliskova (cseh) 6:3, 6:4
Brengle (amerikai)-Glushko (izraeli) 6:3, 6:2
Szasznovics (fehérorosz)-Schmiedlova (szlovák) 6:4, 6:3
Halep (román, 2.)-Collins (amerikai) 6:7 (2-7), 6:1, 6:2
A. Radwanska (lengyel, 4.)-Fichman (kanadai) 6:1, 6:0
Kerber (német, 6.)-Pervak (orosz) 6:2, 3:6, 7:5
Jankovic (szerb, 9.)-Jovanovski (szerb) 6:2, 6:3
Safarova (cseh, 14.)-BABOS 6:4, 7:5
Petkovic (német, 18.)-Dzsabur (tunéziai) 7:6 (7-1), 1:6, 6:3
V. Williams (amerikai, 19.)-Date-Krumm (japán) 2:6, 6:3, 6:3
Stephens (amerikai, 21.)-Beck (német) 6:0, 6:3
Nara (japán, 31.)-Wozniak (kanadai) 6:2, 6:1
Puig (Puerto Ricó-i)-Smitkova (cseh) 3:6, 6:3, 6:3
Peng (kínai)-Cseng (kínai) 6:3, 6:3
Bencic (svájci)-Wickmayer (belga) 6:3, 6:2
Cseng (kínai)-Vögele (svájci) 1:6, 6:2, 6:2
Cepelova (szlovák)-Teresa Torro (spanyol) 2:6, 7:5, 6:1
Rodionova (ausztrál)-Giorgi (olasz) 1:6, 7:5, 6:3
Bacsinszky (svájci)-Bertens (holland) 6:7 (7-9), 4:3-nál Bertens feladta
Peer (Izraeli)-Konta (brit) 6:2, 6:3
Larsson (svéd)-Razzano (francia) 6:0, 6:0
Kudriavceva (orosz)-Tuan Jing-jing (kínai) 2:6, 6:2, 6:4
Hantuchova (szlovák)-Oprandi (svájci) 4:6, 6:2, 6:3
Pironkova (bolgár)-Knapp (olasz) 6:4, 6:3

Videók