Tehetséges szélsőt igazolna a Barcelona – sajtóhír
A klubvezetés már lépett is, hiszen tárgyalásokat kezdett a Club Brugge-zsel a mindössze 18 éves Jesse Bisiwu megszerzéséről.
Spanyol sajtóértesülések szerint a katalán együttes játékosmegfigyelői ezúttal egészen Belgiumig mennének el a következő szerzeményükért.A Diario AS úgy tudja, João Amaral Svájcban találkozott a belga egyesület képviselőivel, hogy előkészítsenek egy lehetséges átigazolást.
Nem ez volt az első kapcsolatfelvétel: a sportigazgatói feladatokat ellátó Deco korábban már egyeztetett a fiatal futballista környezetével, ami jelzi, hogy a gránátvörös-kékek komolyan gondolják a megszerzését.
A mindössze 18 esztendős támadó a Club Brugge tartalékcsapatában szerepel, de igazán az UEFA Ifjúsági Liga küzdelmei során hívta fel magára a figyelmet, ahol csapata egészen a döntőig menetelt.
A belga utánpótlás-válogatott labdarúgó a sorozatban nyolc mérkőzésen 3 alkalommal volt eredményes 1 assziszt mellett.
A fináléban végül csak egy percet kapott edzőjétől, a Brugge pedig tizenegyesekkel alulmaradt a Real Madriddal szemben.
Bisiwu szerződése jövő nyáron lejár, és a hosszabbítás egyelőre parkolópályára került, ami kedvező helyzetbe hozhatja a Barcelonát.
A katalán klub így ismét egy feltörekvő játékos megszerzésével erősítheti meg jövőbeli keretét, miközben a szurkolók már most találgatják: vajon újabb gyöngyszem érkezhet a Camp Nouba?