Egyéni sportokKüzdősportok

„Te sz*rházi, megölnélek” – küszöbön a következő Paul-Tyson ütközet?

Kép forrása: Al Bello/Getty Images for Netflix © 2024

Jake Paul magyar idő szerint szombat hajnalban egyhangú pontozással legyőzte az ötvennyolc éves Mike Tysont Arlingtonban.

Egyáltalán nem született meglepő eredmény, tekintve, hogy Iron Mike mindössze 18 ütést tudott bevinni. A meccs helyett ennek következtében is sokkal inkább az azután történtekről fognak beszélni.

Az immáron 11. profi győzelmét arató, influenszerből lett bokszoló Jake Paul nem győzött hálálkodni Tysonnak, utóbbi viszont elhintette, lehet, nem most látták utoljára a ringben.

„Először is, hatalmas megtiszteltetés volt Mike Tyson ellen harcolni. Ő a valaha volt legjobb. Nem állnánk most itt, ha ő nincs” – mondta Paul az eredményhirdetést követően, majd hozzátette, nem kérdés, hogy ellenfele a legkeményebb és legveszélyesebb ember a világon (utalva becenevére).

Utóbbit ezután arról kérdezték, bizonyított-e a világnak azzal, hogy nyolc meneten át meccsben volt a 31 évvel fiatalabb riválisával.

„Nem tartozom azok közé, akiket a világ kielégítése foglalkoztat. Senkinek, csak és kizárólag magamnak bizonyítottam” – válaszolta, majd elárulta, könnyen előfordulhat, hogy nem ez volt utolsó meccse. Iron Mike Jake Paul testvérét, az  addigra szintén a ringben tartózkodó Logant nevezte meg egyik lehetséges következő ellenfelének.

Természtesen a szintén influenszer, újabban pankrátori babérokra törő idősebbik Paul nem hagyta válasz nélkül.

 

Te sz*rházi, megölnélek Mike! – reagált.

Logan Paulnak egyébként profi szinten egyetlen mérkőzése van, azon pontozással kikapott jelenlegi üzlettársa és cimborája, KSI (Olajide Olatunji Williams) ellen.