A bajor klub sportigazgatója szerint Mathys Tel meggondolta magát és a több játéklehetőség reményében már januárban elhagyja a német együttest.
A hónap közepén még arról olvashattunk, hogy a 19 éves támadó maradna a münchenieknél, azt követően azonban zsinórban három mérkőzést is a kispadon ült végig.
A Slovan Bratislava elleni Bajnokok Ligája-összecsapáson Tel 62 percet kapott és remekül teljesített. A találkozó egyik legjobb értékelését kapta (8.2).
A lefújást követően a játékos elköszönt a szurkolóktól, Max Eberl pedig jelezte, hogy a francia átigazolási kérelmet nyújtott be.
„Igen, Mathys menni szeretne. Hogy kölcsönben, vagy végleg, azt még nem tudjuk, vizsgáljuk a lehetőségeinket” – mondta a sportigazgató.
Eberl hozzátette, főként angol kérői vannak a szezonban 14 meccsen pályára lépő labdarúgónak, de hatalmas az érdeklődés irányába.
„Ritkán fordult elő velem, hogy ennyien hívtak egy játékos miatt” – válaszolta az 51 éves szakember.
A legfrissebb jelentkező a Tottenham gárdája, akik a rengeteg sérülés miatt szinte minden poszton, így támadó fronton is erősítésre szorul. A Spurs sportigazgatója élőben tekintette meg a Slovan elleni találkozót.
Fabrizio Romano szerint akárcsak a Kékek és az MU, a Spurs sem zárkózott el a végleges transzfertől, de Fabrice Hawkins értesülése alapján „surranópályán” a Aston Villa is befuthat, miután Jhon Durán Al-Nassr-be való távozása után náluk is hiány merült fel ékposzton.
A transzferguru állítja, jelenleg a Chelsea van pole-pozícióban Tel megszerzéséért, de a januári átigazolási ablak végéig még sok minden változhat.
A transfermarkt 30 millió euróra taksálja az U17-es Eb-győztes francia értékét.