Nemzetközi labdarúgás

„Tartozik egy bocsánatkéréssel Maguire-nek!”

 A holland menedzser 2022 nyarán vette át a Manchester United irányítását, ez pedig egybeesik azzal, hogy Harry Maguire kikerült a csapat kezdőjéből.

A mester többször kifejezte a védő irányába, hogy az lenne a legjobb, ha elhagyná a klubot, nyáron pedig majdnem el is igazolt a West Hamhez. Végül a védő maradt, és úgy döntött, küzd a helyéért a csapatnál.

A sérülések okán az utóbbi időben egyre több játékidőt kapott, ezt pedig rendre meghálálta, így Sherwood szerint elérkeztünk oda, amikor ten Hagnak bocsánatot kell kérnie bánásmódjáért.

„Maguire-t kidobták az ajtón, de ő visszamászott az ablakon. A menedzser le akarta építeni, de ő nem hagyta.”

„Ő egy olyan játékos, aki mindig mindent belead. Úgy gondolom, a jövőben sokkal több lehetőséget kap majd, ten Hag pedig tartozik neki egy bocsánatkéréssel.”

Fotó: Jan Kruger/Getty Images