AtlétikaParis 2024

Három éve együtt nyertek aranyat, most emberségből is jelesre vizsgáztak

Kép forrása: Cameron Spencer/Getty Images

Mutaz Barshim ráijesztett a szurkolóira és saját magára is, miután ugrás előtt a vádlijához kapott. Barátja, Tamberi egyből odasietett.

Ellenfelek, de nem ellenségek. Gianmarco Tamberi és Mutaz Essa Barshim esetében hatványozottan igaz a kijelentés, hiszen a pályán kívül is jó barátságban van a két atléta.

Ki ne ismerné a sztorit, amikor 2021-ben Tokióban megegyeztek, hogy mindketten aranyérmet kapjanak a magasugrás fináléjában, miután ugyanazon a magasságon, 239 centiméteren nem bírtak a másikkal.

 

Kapcsolatuk azonban bőven az előző ötkarikás játékokon visszanyúl, hiszen korábban egymást segítették súlyos sérüléseik után, innen ered a remek barátságuk.

A férfi magasugrás selejtezőjében a katari Barshim éppen ugráshoz készült, amikor a vádlijában fájdalmat érzett, és inkább ugrás helyett elszaladt a léc és az állvány mellett.

És, hogy ki érkezett meg először a fájdalommal a földre ülő atlétához? Persze, hogy „Gimbo” Tamberi.

 

A hosszabb ápolás után Barshim átugrotta a 2.27 métert, a napokban veseproblémával küszködő Tamberi viszont háromszor rontott a magasságon. A 2.24 métert azonban sikerrel vette az olasz és a hatodik helyen végzett.

A kvalifikáción az amerikai Shelby McEwen teljesített a legjobban. A fináléban a legjobb 12 selejtezős eredménnyel rendelkező ugró indulhat.