Ugyan a rivális klubok drukkerei Angliában is „ölre menne” egymással, ha kell, de most közösen lépnek fel a klubjaikkal szemben.
Az Everton, a Liverpool, a Manchester City és a Manchester United szurkolói ezen a hétvégén külön-külön, de mégis együtt tiltakoznak ugyanis az emelkedő jegyárak miatt.
A Football Supporters Association (FSA) kampányának támogatására a Manchester United szurkolói azt tervezik, hogy Everton drukkerekkel együtt egy „Stop Exploiting Loyalty” zászlót tartanak fel, mielőtt csapataik az Old Traffordon elkezdik a meccsüket vasárnap.
A Liverpool-Manchester City meccs előtt a két ellenlábas szurkolótábor hasonló akciót hajt végre.
A drukkereknél azután telt be a pohár, hogy Manchester United a szezon közepén döntött úgy, hogy 66 fontra emeli a meccsnapi jegyek árát, a gyerekek és a nyugdíjasok kedvezménye nélkül.
„A rivalizálás e négy klub között kiélezett volt és most is az. De mindannyian megyünk meccsekre, szeretjük a klubunkat, és szeretnénk megfizethetővé tenni a futballt a jövő generációi számára.” – mondta a Manchester United FC58 szurkolói csoportjának szóvivője.
„Az egyetlen módja, hogy ezt elérjük, az együttműködés. Ez az első lépésünk. Ez a mozgalom növekedni fog.”
Dave Kelly, az Everton Fans Supporting Foodbank szóvivője a szolidaritásáról biztosította a riválisokat.
„Nagyon örülünk, hogy a manchesteri és a merseyside-i vörösök és kékek mellett állhatunk. Ez nem a mez színéről vagy a klub címeréről szól, hanem a játék jövőjéről.”
Angliában a drukkerek helyzete minden évben nehezebb. Hiszen a Liverpool 2%-kal emelte a jegyárakat az idei szezonban, a City pedig átlagosan 5%-kal a bérletekét.
„Itt az ideje, hogy a klubok emlékezzenek arra, hogy sikereik a szurkolóik rendíthetetlen lojalitására épülnek” – mondta Gareth Roberts, a Spirit of Shankly liverpooli szurkolói csoport szóvivője.
Sértés az árak emelése, amikor a szurkolókra nehezedő pénzügyi egyre nagyobb.”
A City drukkereit képviselő Nick Clarke így nyilatkozott:
„Az elmúlt években egyre nagyobb az ellenségeskedés a City és a Liverpool szurkolói között a pályán zajló rivalizálás miatt, ezért hihetetlenül büszkék vagyunk arra, hogy együtt állhatunk ebben a fontos kérdésben. A munkásosztálybeli szurkolókat a szemünk láttára árazzák ki a klubok. De mi megfordíthatjuk ezt a tendenciát.”
A hétvégén tehát szintet vált a tiltakozás, amely a nyáron indult. kérdés, hogy mennyire hatja ez meg a klubok gazdasági vezetőit?