Bajnokok Ligája

Tragédia árnyékolta be a Bayern győzelmét

Kép forrása: Franz Kirchmayr/SEPA.Media /Getty Images

Rosszul lett egy Bayern München-szimpatizáns szerda este a Benfica elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés közben az Allianz Arénában, emiatt a bajorok drukkerei a szokásosnál visszafogottabban buzdították csapatukat a meccsen, amely után kiderült, hogy a sürgősségi ellátásban részesült szurkoló elhunyt.

A drukkerek a közlekedési gondok miatt késleltetett kezdés után pár perccel elhalkultak, akkor derült ki ugyanis, hogy egyiküknek gyors segítségre van szüksége. A helyszínen ellátták, majd hordágyon vitték ki a szektorból a szurkolót, de a kórházba szállítás közben elhunyt – amint azt egy órával a meccs lefújása után a Bayern a weboldalán közölte.

 

„Egyértelmű, hogy vannak az életben fontosabb dolgok, mint a futball” – nyilatkozott Max Eberl, a Bayern sportigazgatója, és hozzátette: a szurkolók a viselkedésükkel egységesen tiszteletet mutattak szurkolótársuk felé.

„A mérkőzés után nem igazán ünnepeltünk. A fiúk akkor értesültek a lesújtó hírről” – mondta Vincent Kompany, a Bayern vezetőedzője.

„Amikor ilyesmi történik, valahol az együttérzés jele, hogy a drukkerek nem a saját csapatukat éltetik, hanem mindenekelőtt az emberség jeleit mutatják” – jelentette ki Thomas Müller, a müncheniek rutinos középpályása.

„Nagyon sajnáljuk, ami történt, nem is tudtunk a megszokott módon örülni a győzelemnek az öltözőben. Együttérzünk a szurkoló hozzátartozóival és családtagjaival” – fogalmazott Manuel Neuer, a Bayern kapusa.

A mérkőzést a bajor csapat nyerte 1-0-ra. A találkozót eldöntő gólt Jamal Musiala fejelte a 68. percben, amit ugyan megünnepeltek a drukkerek, de azután továbbra is a megszokottnál csendesebben figyelték a játékot.