Egyéb sportok

Szülinapos a "Jégember" és a legendás argentin kapus: ez történt október 17-én

""

– 1963-ban ezen a napon született az 1990-es világbajnokságon berobbant legendás argentin kapus, Sergio Goycochea. A hálóőr csapattársa, Pumpido sérülése miatt került be az argentin válogatottba, és a negyeddöntőben (Jugoszlávia), valamint az elődöntőben (Olaszország) ellen is az ő védéseinek köszönhetően nyerte meg a dél-amerikai csapat a tizenegyespárbajt. A döntőben is közel járt ahhoz, hogy kivédje Brehme végül mindent eldöntő tizenegyesét, ám mivel ez nem sikerült, a nyugat-németek letaszították a trónról a Diego Maradona vezette argentinokat. Érdekesség, hogy Goycochea sosem játszott Európában.

– 1976-ban ugyanezen a napon született egy másik legendás dél-amerikai játékos. A 70-szeres válogatott uruguayi támadó, Sebastian Abreu 1998 és 2004 között volt a Deportivo La Coruna játékosa, ám az idő java részében kölcsönben szerepelt más csapatokban, így európai karrierje nem jelentős. Legemlékezetesebb megmozdulása talán a 2010-es, Ghána elleni vb-negyeddöntőben, a büntetőpárbajban "bepanenkázott" tizenegyese volt, melynek köszönhetően 40 év után először jutott be a legjobb négy közé a nemzeti csapat.

– 1977. október 17-én született André Villas-Boas. A Porto és a Chelsea korábbi, a Tottenham jelenlegi portugál menedzsere. A szakember a Brit Virgin Szigetek edzőjeként kezdte pályafutását, majd a José Mourinho kezei alatt töltött évek után 2009-ben ülhetett le először felnőtt klubcsapat, az Académica élére. 2010-2011-es szezonban már a Portóval nyert UEFA-kupát, bajnoki címet és portugál kupát, és lett egyben minden idők legfiatalabb európai kupagyőztes edzője (33 éves és 213 napos volt ekkor). Ezt követően kilenc hónap alatt megbukott a Chelsea-nél, hogy aztán az általa felépített csapattal két hónappal később Roberto Di Matteo Bajnokok Ligáját nyerjen. 2012. július 3-án nevezték ki a Tottenham vezetőedzőjének.

""

– 1980-ban, Cseljabinszkban látta meg a napvilágot az elmúlt évtized egyik legmeghatározóbb röplabdása, Jekatyerina Gamova. A 202 cm magas, 49-es lábmérettel rendelkező feladóátló újraértelmezte a posztot, hiszen az ő megjelenése előtt nem volt ennyire domináns ez a pozíció. Az ororsz válogatottal kétszeres világbajnok (2006, 2010), kétszeres olimpiai ezüstérmes (2000, 2004), Európa-bajnok (2001), klubcsapataival háromszoros BL-ezüstérmes (2007, 2009, 2010). Játszott az Uralocska, a Dinamo Moszkva és a Fenerbahce csapatában, 2010 óta a Dinamo Kazany röplabdázója. A válogatottságot (egyelőre nem tudni, hogy átmenetileg, vagy végleg) a 2012-es olimpai negyeddöntős búcsú után mondta le.

– Szintén e napon látta meg a napvilágot a 2007-es Forma-1-es világbajnok, Kimi Räikkönen. Legismertebb beceneve az Iceman, azaz Jégember, amely nyugodt természetére és északi származására utal. A felirat bukósisakján, illetve bal alkarjára tetoválva is látható. 2001-ben kezdte F1-es pályafutását a Sauber istállónál, ideiglenes szuperlicensszel. Már rögtön az első versenyén pontot szerzett, ahol a 6. helyen ért célba. Az idény során összegyűjtött 9 pontjával a 10.helyre kvalifikálta magát a pilóták pontversenyében. Csapattársával, a német Nick Heidfelddel történelmének csúcspontjára vitték a kis csapatot, mivel év végén 21pontot gyűjtve megszerezték a konstruktőrök versenyében a 4. helyet. 2002-ben megkapta a 2001-ben visszavonuló kétszeres világbajnok finn Mika Häkkinen ülését a McLaren-nél. Csapattársa a skót David Coulthard lett. A szezon végén 24 pontot gyűjtve a 6. helyet szerezte meg a tabellán.

""

2003-ban nagyon erős évet produkált, sikerült megszereznie első pole-pozícióját és első futamgyőzelmét is. Michael Schumacherrel egész szezonban az utolsó futamig versenyben volt a végső győzelemért. 91 pontja a 2. helyre lett elég, mert végül a német kerekedett felül 93 pontjával és bajnok lett. Egy gyengébb szezon  után 2005-ben ismét a győzelemért harcolhatott. 5 pole-pozíciót és 7 futamgyőzelmet szerzett. 112 pontja csak a tabella 2. helyére volt elegendő a spanyol Fernando Alonso-val szemben. 2007-ben a Ferrarihoz szerződött, és ez remek döntésnek bizonyult. Már rögtön első futamát megnyerte. Két futammal a szezonzáró előtt 17 pontos lemaradást behozva és az év végére 110 pontot összegyűjtve, mindössze 1 pont előnnyel előzte meg a két McLaren-est, az újonc Lewis Hamiltont és a szintén 109 pontos Fernando Alonso-t. 3 pole-t és 6 futamgyőzelmet szerzett, így ő lett a 2007. évi F1 világbajnok. Évi 45 millió dolláros bevételével a legjobban fizetett versenyző volt Michael Schumacher visszavonulását követően. 2009 után visszavonult és ralizni kezdett, 2012-ben, a Lotus színeiben tért vissza a száguldó cirkuszba.