Kézilabda

Szoros meccsen vérzett el a BL-ben a Fradi

 

Már a találkozó eleje szörnyen indult a Fradi számára, Katarina Bulatovics vezetésével a kék-fehér mezes Buducsnoszt lerohanta a zöldeket. Mintegy tíz (!) perc után szerezte első gólját a találkozón a magyar csapat, aki szépen-lassan kezdte felvenni a ritmust, mi több, a 0-4-es nyitás után 5-4-re fordított. Az első játékrész során végig fej-fej mellett haladt a két gárda, elég kevés találat született, 9-8-as vendégvezetéssel fordultak a felek.

 

""

 

A második félidőt ugyanúgy kezdte a montenegrói egyesület, mint az elsőt, Cristina Neagu és Bulatovics remekeltek, amire a helyenként pontatlanul játszó Fradinak nem nagyon volt már válasza – szinte az egész játékrész során három-néggyel ment az ellenfél. Az utolsó pár percre magára találtak ugyan Elek Gábor lányai, ám egyet megtartott fórjából a Buducsnoszt és 24-23-ra nyert. A Fradi vagy első, vagy második helyen végez a csoportjában. 

 

 

NŐI KÉZILABDA BAJNOKOK LIGÁJA
KÖZÉPDÖNTŐ, 10. FORDULÓ

FTC-RAIL CARGO HUNGARIA–BUDUCSNOSZT PODGORICA (montenegrói) 23–24 (8–9)