Egyéb sportok

Szörnyű a jelenlegi helyzet Szász-Kovács Emese szerint

A párbajtőröző Szász-Kovács Emesének továbbra is célja, hogy megvédje olimpiai bajnoki címét, így mint mondta, nem hiszi, hogy feladná az álmát a tokiói olimpia nyárról jövő évre történt halasztása miatt.

A riói aranyérmes vívó tavaly nyáron adott életet ikergyermekeinek, majd nem sokkal ezután megkezdte a felkészülését a 2020-as évre, melyen a fő célja az volt, hogy elindulhasson a kvalifikációs zónaversenyen és ott kivívja a tokiói szereplést. A 37 éves párbajtőröző márciusban, a budapesti Grand Prix-n tért vissza, melyen főtáblára jutott, további terveit viszont keresztülhúzta a koronavírus-járvány.

Szász-Kovácsnak a halasztás miatt több ideje lehet pótolni a másfél éves kihagyás okozta lemaradását, ám az M1 aktuális csatornának pénteki azt mondta, hogy nem lehet örülni az időpontváltozásnak, "szörnyűnek" nevezte a jelenlegi helyzetet, és hangsúlyozta: most a legfontosabb, hogy legyen túl a világ a járványon.

""
Szász-Kovács Emese nem adja fel az álmát, 2021-ben védené meg olimpiai bajnoki címét.

Fotó:Tim Clayton/Corbis via Getty Images

Az olimpiát érintő döntést szerinte minden sportoló elfogadja, az utóbbi hetekben már egyértelműen látszott, hogy nem reális az idén nyári rendezés. Úgy véli, a versenyzők alkalmazkodnak majd, mert a profi sportolók egyik erénye, hogy képesek alkalmazkodni megváltozott helyzetekhez.

A Vasas olimpiai bajnoka jelenleg hétköznaponként háromszor-négyszer tud edzeni otthonában, ám mint mondta, a gyermekei szórakoztatásával és ellátásával karban tartja magát, arról viszont most még nem tudott érdemben nyilatkozni, hogy az elkövetkező időszakban hogyan alakulnak a dolgai. Úgy véli, meg kell várni, mikor mehetnek le újra az edzőtermekbe és mik lesznek a versenyek új dátumai.

"Mindenképpen szeretném megvédeni a címemet, ha lesz rá lehetőségem, még ha egy évet várni is kell rá" – mondta Szász-Kovács Emese. – "De ez még egyelőre egy több tényezős dolog. Újra le kell ülni a családdal."

Borítókép: Facebook.com/HungarinFencingFederation/KovácsMárton