Egyéb sportok

Szőnyi Ferenc: Ha tudom teljesíteni, úgyis megnyerem a hússzoros Ironmant.

Szőnyi Ferenc másodszor vág neki a  mexikói 20-szoros Ironman versenynek. 2010-ben elsőként ért be a célba ugyanitt. Most több mint, 40 órát javítana akkori idején, ezzel megdöntve a litván Vidmantas Urbonas 1998-ban felállított 437 óra 21 perc 40 másodperces világcsúcsát.

A hihetetlennek tűnő teljesítmény mögött, nem egy átlagos sportmúlt húzódik meg. A többszörös bajnok utratriatlonista közel 40 éves volt, amikor egészsége megőrzésének céljából  ismét sportolni kezdett.

Elsőként a kerékpározásra és a futásra talált rá újra. Hamar ráeszmélt, hogy a hosszabb távok közelebb állnak a szívéhez. Nem sokkal később kipróbálta az úszást is, végül a triatlonozás mellett döntött.

Első versenyén az Ironman táv (3,86 km úszás, 180,25 km kerékpározás és 42,195 km futás) dupláját teljesítette, és bár előtte nem versenyzett, 4. lett. Még ebben az évben, Mexikóban megcsinálta a tízszeres távot is, ahol a világ legjobb utratriatlonistái közt versenyezve dobogós helyezést szerzett.

""
Luxus: a regenerálódásra szolgáló sátrak a versenyközpontban. 

Fotó: Facebook.com/SzőnyiFerencVersenynapló

A kezdeti szárnypróbágatások után Szőnyit elkapta a gépszíj, többszörös ironmanak, hosszútávú futó-, és kerékpárversenyek váltották egymást a naptárjában. Nem sokkal később a hobbisport mindet elsöprő szenvedéllyé vált életében.

A rendkívüli akaraterővel és kitartással rendelkező sportoló idén ismét nekivágott a 20-szoros Ironmannak. 

""
Ebéd: az ultratriatlonisták sokszor a medencéből vesznek magukhoz némi frissítőt.

Fotó: Facebook.com/SzőnyiFerencVersenynapló

A Mexikóban zajló versenyen a sportolóknak nem csak a brutális távolságokat kell legyőzniük, de a hatalmas hőmérsékletingadozással és a rövid pályából adódó monotonitással is meg kell küzdeniük. Elsőként az úszást teljesítette a mezőny. A 76 km-t a versenyzők egy 50 m-es medencében töltik. Ez annyit jelent, hogy 1520 hosszt tesznek meg. A 760 fordulót a magyar triatlonista 58 óra 18 perc alatt teljestítette. Több, mint 2 napot töltött a medencében, aludni is csak 1-1 órára szállt ki.

""
Strandoláskor tapasztalhatjuk, hogy kiszívja a bőrünket a víz. 40 órát a medencében töltve ez a jelenség brutális méreteket ölt.

Fotó: International Ultra Triathlon Association

Az alvás kevés volt, a vízbe öntött klór rengeteg. A fertőtleníő szétmarta a magyar versenyző szemét, a víz kiszívta a bőrét, a medencében úszó hányadéktól pedig elkapott egy csúnya fertőzést. Szőnyi ezt követően a kiszáradás határán táncolva ült fel kerékpárjára, hogy megkezdje a 3600 km hosszú távot.


A krumplipüré talán segít .Napokig nem bírt enni a medencében elkapott fertőzés miatt.

Videó: Facebook.com/SzőnyiFerencVersenyNapló

Szőnyi Ferenc versenyéről folyamatosan beszámolunk a Sport365 olvasóinak!

Forrás: STRONGAA Management/Szőnyi Ferenc-versenynapló

Borítókép: Facebook.com/SzőnyiFerencVersenynapló