Küzdősportok

Szombaton rendezik meg a rendészeti szervek Budo és küzdősport gáláját

""

Hajdu János, a Terrorelhárítási Központ (TEK) főigazgatója pénteki sajtótájékoztatóján felidézte: tavaly rendezték meg először az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Szervek Kiképző Központjával közösen a rendészeti bajnokságot, ugyanakkor mintegy 20 éve szerveznek hasonló versenyeket Magyarországon.

A szombati nap a rendőrökről fog szólni – mondta a vezérőrnagy, hozzátéve, hogy a versenyzők számot adnak arról, hogy a közelharcban mennyire jártasak. Megjegyezte: a ju jitsu, illetve a full contact kötelező rendszer a TEK-ben. Úgy vélte, "ha az életéért kell harcolnia a rendőrnek, ennél jobb nincs".

Beszámolt arról is, hogy az egyébként belépőjegy nélküli programon tavaly összegyűjtött 600 ezer forintot a rendőrárvák megsegítésére fordították. Az idén összegyűlő összeg a Heim Pál Gyermekkórházhoz kerül.

Peter Aerts, háromszoros K1 világbajnok nagyszerűnek nevezte, hogy a magyar rendészeti szerveknél kiemelten foglalkoznak ezzel a sportággal. Hozzátette, fontos ez akkor, amikor a rendőröknek meg kell védeniük a hazájukat.

Az MTI kérdésére, miszerint a versenyzőknek tartott edzést követően mennyire tartja felkészültnek a rendészeti szervek munkatársait ebben a sportágban, azt mondta, a rövid edzés alatt nem kapott teljes képet róluk, de rendkívül motiváltnak, lelkesnek nevezte őket.

Karacs Attila, a K1 magyar nagydíjának győztese, profi Európa Liga győztes sportoló, a TEK kiképzője arról beszélt, a TEK megalakulásakor a vezetőség jól vette észre, hogy a rendőrök közelharcra oktatása gyerekcipőben járt és elkezdtek ezzel kiemelten foglalkozni.

A sajtótájékoztatón átadott háttéranyag szerint szombaton "több száz pofon és rúgás lel gazdára" katonák, rendőrök, börtönőrök és tűzoltók között. Összesen 17 súlycsoportban, 4 stílusban (WAKO K1, ju jitsu földharc, WKF karate és knock down kyokushin karate) mérik össze a versenyzők az erejüket.
A helyszínen kiállítással, vásárral és látványos bemutatókkal várják az érdeklődőket.

A verseny fővédnökei Pintér Sándor belügyminiszter, Hende Csaba honvédelmi miniszter, valamint Simicskó István, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára.