Egyéb sportok

Szőllősi: A magyar sportsiker a fő irányvonal!

""
 
Szőllősi György visszatért a korábbi munkahelyére – jelezte az NB1.hu.. A Nemzeti Sport korábbi újságírója az első számú sport napilap főszerkesztője lett. Buzgó Józsefet váltotta a posztján. Az új főnök az M4 Sport  Sportreggeli című műsorában vázolta fel elképzeléseit a jövővel kapcsolatban.
 
Több olyan folyamat van, ami alaposan átalakította a szakmát és a Nemzeti Sport pozícióját is. A világban zajlik egy digitális forradalom, amely alapjaiban megváltoztatta az elmúlt két évtizedben az újságírást. Ma már egy okos telefonnal is lehet újságot írni vagy fényképet, videót készíteni”– mondta az újonnan kinevezett főszerkesztő.
 
A jövővel kapcsolatban egy dolog fontos nagyon a számára:
 
Dacára annak, hogy ma már nincs monopolhelyzetben a Nemzeti Sport, hiszen az internet megjelenésével végtelen a lehetőségek száma, érezzük a varázsát a lapnak, jelképes ereje van annak, hogy mi van a Nemzeti Sportban, mi szerepel az újság címlapján. Ezt kell a 113 év hagyományra építve átmenteni a huszonegyedik századba. Véletlenül sem szeretném a sportágakat szembeállítani, és egyiket a másik kárára előtérbe helyezni, hiszen minden magyar sportsiker fontos, elsősorban a magyar sportsiker fontos a Nemzeti Sport számára. A Nemzeti Sportnak továbbra is felelősséget kell éreznie a magyar sport egésze iránt, és mindent le kell fednünk.
 
Szőllősi György 39 éves koráig több fontos pozíciót is betöltött már a magyar sportéletben. Korábban csaknem egy évtizeden át volt a Nemzeti Sport újságírója. (ott született első cikke is) Ezt követően a Magyar Labdarúgó Szövetség sajtóosztályát vezette. Majd a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia kommunikációs igazgatója. 2010 óta a magyar FourFourTwo magazin főszerkesztője. A Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke.
 
A Nemzeti Sport kiadójának gondozásában jelent meg Puskás című életrajzi könyve, amelyet tavaly Nagy-Britanniában is kiadtak. Kulcsszerepet játszott a FIFA Puskás-díj megalapításában és Puskás Ferenc trófeáinak Spanyolországból történő hazaszállításában.
 
Székfoglalója után elmondta, hogy egyszerre irányítja majd az angol hagyományokkal rendelkező FourFourTwo magazint és a Nemzeti Sportot is, és meg fogják találni erre a leggördülékenyebb megoldást!